Belföld

Államosítják a térfigyelő kamerákat

Elvonhatják a rendőrségtől, illetve az erre szakosodott cégektől a térfigyelő kamerák felügyeletét, és egyetlen, állami megrendelésre dolgozó vállalkozás kaphatja meg a felügyeleti jogot, egyelőre csak a fővárosban - írta a Népszava belügyi forrásra hivatkozva.

A lap szerint a fővárosi önkormányzat – a Belügyminisztériummal egyetértésben – egy később kijelölendő központot képzel el, ahová a jelenlegi üzemeltetőknek kötelességük lenne „átkötni” a kamerákat. E központból értesítenék a hatóságokat, ha a képernyőkön intézkedésre alapot adó eseményeket észlelnek.

A Népszava úgy értesült, hogy a tervek szerint a Fővárosi Közterület-felügyelet kaphatná meg a kamerák ellenőrzésének jogát és kötelességét, mivel azonban a cég nem rendelkezik megfelelő technikai és személyi kapacitással a feladatra, várhatóan egy magánvállalkozás bevonására lesz szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik