Az Országos Mentőszolgálat módosította a december végén mentőjárművek vásárlására kiírt közbeszerzési felhívását. A nyertes ajánlattevőnek hat hónapon belül nem 13, hanem háromszor annyi, 39 új mentőautót kell leszállítania – írja a Napi Gazdaság.
A szerződés becsült értéke 679 millió forint és a megbízás további tizenegy járművel bővülhet. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a tavaly év végén bejelentett 330 millió forinton túl újabb (a tavalyi büdzséből megmaradt) 520 millió forintra kötött szerződést a mentőszolgálattal, amelyet járművásárlásra fordíthat – emlékeztet a lap.
Erre a célra az idei költségvetésben pedig további 1,75 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte a Napi Gazdasággal a minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága. Mindezekkel a nyár végére mintegy ötven esetkocsival és akár száz új mentőkocsival korszerűsödhet a gépkocsipark.