Belföld

Figyelmetlen volt az országos tiszti főorvos

Paller Judit vállalja a felelősséget azért, hogy megbízása óta nem figyelt a közérdekű adatok nyilvánosságra hozására.

Az országos tiszti főorvos ezt annak kapcsán fejtette ki szerdán az MTI-nek, hogy az egészségügyi államtitkárság közleménye szerint tájékoztatást kértek az ÁNTSZ-től arról, hogy az Országos Etikai Tanácsra vonatkozó közérdekű adatok miért csak 2010. március 8-án kerültek fel az ÁNTSZ honlapjára 2008. július 1-je helyett.

Paller Judit megerősítette, hogy megkereste őket ez ügyben a szaktárca. Egyúttal megköszönte, hogy felhívták a figyelmét arra, hogy az OET azon okmányai, okiratai, amelyek a nyilvánosság érdekében a honlapra valók, nem teljes körűen, illetve késve kerültek fel. Hangsúlyozta: nyilvánvaló, hogy megbízásából adódóan neki ebben felelőssége van, de olyan fontos teendői voltak, amelyek miatt a figyelme erre nem terjedt ki. A mostani helyzetben azonban figyelnie kell arra, hogy a honlapra minden olyan okmányt feltöltsenek, amelynek nyilvánosságra kell kerülnie – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik