Belföld

Tízmilliárdokat fizettek a Papcsák-listás cégeknek

Körülbelül 40 milliárd forintot kaphattak állami vállalatoktól a volt elszámoltató által összeírt magáncégek.

Nyilvánosságra hozta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azoknak a szerződéseknek a főbb adatait, amelyeket állami vállalatok kötöttek magáncégekkel 2002 és 2010 között – írja az Index. A listán (itt letölthető) a korábbi elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc által megjelölt, több mint 80 cég szerepel.

A hírportál már korábban kérte az adatok közzétételét, de az MNV akkor ezt megtagadta. Az ügyben pert is indított egyik újságírójuk. Végül még a jogerős ítélet előtt megjelentek az információk.

A táblázatban 1800 tétel sorolja fel a szerződéseket viszonylagos rendezetlenségben. Annyi megállapítható, hogy a legnagyobb vállalatok a szolgáltatások legnagyobb megrendelői. Például a Magyar Posta több mint 200, a Magyar Villamos Művek és a tulajdonában lévő társaságok pedig 300 szerződést kötöttek a szóban forgó nyolc évben. A megállapodások számát tekintve az állami cégek legnagyobb partnere a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nevéhez köthető Perfekt-cégcsoport volt: a nyolc év alatt csaknem ötszáz szerződést kötöttek vele.

Az Index szerint a listán fellelhető tételekből összeadott, ténylegesen kifizetett összeg elérheti a 40 milliárd forintot is. A legnagyobb eseti szerződési érték a Magyar Postáé: 2005-ben 2,05 milliárd forintos megállapodást kötöttek az Unisys Magyarország Kft.-vel.

A Papcsák Ferenc által tavaly nyáron összeírt, 85 magáncéget felsoroló listát az érintett állami cégek és közigazgatási szervek is megkapták. A feladatuk az volt, hogy adatokat gyűjtsenek a szerződésekről, amelyek további vizsgálatokhoz vezethettek volna. Úgy tudni, Papcsák utódja, Budai Gyula végül nem kapta meg ezeket. Az Index ezért úgy véli, az ügyben nem történt érdemi intézkedés.

AJÁNLOTT LINK:

Negyvenmilliárdot kaptak a Papcsák-listás cégek

(Index)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik