Belföld

Összezár a kormány médiatörvény-ügyben

Bár „az Európai Bizottság a helyén kezeli a médiatörvényt”, a kormányban továbbra is aggódnak, hogy folytatódnak a médiatörvénnyel kapcsolatos támadások – írja a Népszabadság.

A napilapnak kormánypárti politikusok elismerték: bármit mondott is Orbán a nemzetközi sajtónak és Manuel Barrosónak, a magyar kormánynak esze ágában sincs a közeljövőben módosítani a médiatörvényt.

A Népszabadság információi szerint a kormány év elején tartott kétnapos ülésén a döbbenet, a meghökkenés uralkodott, amikor a médiatörvény nemzetközi sajtóvisszhangjáról adott helyzetértékelést Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.

A médiatörvényt illetően alig érzékelhető belső fideszes-kormányzati bírálatok hangzottak el; Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az „elnagyolt” kifejezést használta a médiatörvényre, egyébiránt mindenben osztotta a miniszterelnök és a kormány álláspontját. Lázár János frakcióvezető pedig felelősöket említett a késlekedő kormányzati kommunikáció miatt – de a médiatörvényt illetően egységes volt a kormány. „Összezártunk.”

Azt azonban figyelmeztető jelként is értékelhették, hogy az EU külpolitikai főképviselője, Catherine Ashton – igaz, hogy egy sürgős közel-keleti útra hivatkozva – lemondta csütörtöki budapesti útját, így nem volt jelen az soros EU-elnökséget átadó ünnepségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik