Az MTI felvetésére, amely szerint a médiatörvény bizonytalanságot okoz, mivel csak bírságolási plafont határoz meg, de nem ad iránymutatást arra, hogy egyes jogsértések esetén milyen összegű szankcióra számíthatnak a lapok és internetes újságok, Koltay András azt mondta: a médiatanács a korábbi bírósági gyakorlatra tekintettel fog eljárni a jogalkalmazáskor.
A sajtótermékekre és a hírportálokra vonatkozó szabályok csak júliustól hatályosak
A médiatörvénynek a sajtótermékekre és internetes lapokra vonatkozó hatósági szabályai csak júliusban lépnek hatályba, így a médiatanácsnak és a szerkesztőségeknek is fél évük van felkészülni a jogszabály alkalmazására – hangsúlyozta Koltay András.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által szervezett beszélgetésen Koltay András elmondta: a médiatörvény pozitívumának tartja, hogy a jogszabály egyes rendelkezései csak fél év elteltével lépnek hatályba. Így fél év van annak a vitának a lefolytatására is, hogy a regisztrációs kötelezettség blogokra is vonatkozzon-e, és ha igen, melyekre – tette hozzá.
