Belföld

Lekeverték a tiltakozó újságírót

Egyperces csenddel akart tiltakozni az új médiatörvény ellen a közrádió reggeli műsorának egyik vendége. Jászberényi Sándort a csernobili idegenforgalom fellendüléséről kérdezték volna, de a riportalany témát váltott. A műsorvezető nem tolerálta az akciót, és inkább elköszönt a vendégétől.

Már csak 45 perc volt az élő műsorból, amikor Jászberényi Sándort beültették a stúdióba. Bálint István, aki az egy hete letiltott Mong Attila helyét vette át a 180 percben, rutinosan konferálta fel a következő műsorszámot, amely arról szólt volna, hogy Csernobil most már a turisták által is elérhető lesz.

A kis színes beszélgetés azonban nem várt fordulatot vett. Jászberényi Sándor újságíró, aki két éve a Magyar Narancsban publikált a témában közölte, hogy minden kérdésre szívesen válaszol, de előtte egyperces tiltakozó akcióba kezd, mert számára elfogadhatatlan az új médiatörvény és az, ami Mong Attila és Bogár Zsolt kollégáival történt.

A műsorvezetőnek az ötlet nem nyerte el a tetszését, és közölte, hogy itt és most erre nincs lehetőség. Bálint István korrekten közölte, hogy a riportalany magánemberként lehet szolidáris, de nem a Kossuthon.

Jászberényi Sándor csernobili élménybeszámolójára végül nem került sor, a műsorvezető ugyanis elköszönt a vendégétől.


bálint istván és jászberényi sándor beszélget



– Ne haragudjon, de azért, hogy kifejezzem a szolidaritásomat Bogár Zsolt és Mong Attila kollégával, valamint, hogy tiltakozzak az új médiatörvény ellen egy percig inkább én is csöndben maradok, utána kész vagyok válaszolni az ön kérdéseire.
– De ne haragudjon, de egy perc csendet nem áll módunkban adni, önt nem ezért hívtuk be.
– Így van, más módon nem lehet tiltakozni.
– Lehet szolidáris magánemberként, de nem a rádió éterén keresztül.
– Rendben van.
– Elmondhatta volna a folyosón.
– Így van.
– Akkor ne legyen csendben, hadd kérjem meg, hanem válaszoljon a kérdésre… ha megteszi. Ha nem, akkor el kell öntől köszönnöm.
– Köszönöm.
– Viszont hallásra.

Az adás után az Fn.hu elérte Jászberényit, aki azt mondta, hogy amikor reggel bement a rádióba, akkor esett le, hogy ez az a műsor, ahol Mong Attila és Bogár Zsolt egyperces csenddel tiltakozott, aminek aztán felfüggesztés lett a vége. Az újságíró a büfében megfogalmazta, mit akar mondani, majd az adásban ezt mindenkivel megosztotta.

Jászberényi Sándor, aki jelenleg szabadúszó újságíró azért nem szólt a műsor készítőinek az akcióról, mert akkor be se engedték volna a stúdióba. Szerint a médiatörvény ellen minden fórumon tiltakozni kell.

A közjáték békésen ért véget. Megjegyzést a rádió épületében senkitől sem kapott. Megköszönték neki, hogy eljött és kikísérték az épületből.

Legutóbb múlt hét csütörtökön került címlapokra a közrádió reggeli műsora. Akkor egyperces csönddel tiltakozott az új médiatörvény elfogadása ellen Mong Attila műsorvezető és Bogár Zsolt szerkesztő.

A tiltakozó akció miatt Gazsó L. Ferenc, a Kossuth Rádió főszerkesztője közölte az érintettekkel, hogy felelősségre vonási eljárást indít, amelyben azt vizsgálják, hogy Mongék megsértették-e a munka törvénykönyvét azzal, hogy nem kellő alapossággal és szakszerűséggel dolgoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik