Belföld

Horváth Ágnes a Fidesz kádárista egészségügyi programjáról

Az ígéretekkel ellentétben 2011-ben tovább csökken a GDP-arányos egészségügyi közkiadás.

Horváth Ágnes szerint válságban van az egészségügy, valóban meg kell menteni. A Népszabadságban közölt cikke szerint a jelenlegi fideszes elképzelések egy részével egyetért, másokkal nem az egykori liberális egészségügyi miniszter. Horváth megvédi az egészségügyi kormányzat néhány tervét a szocialisták ellenében, akik azt állították, hogy a kormány mégis „fizetőssé teszi az egészségügyet”. Szerinte hamis és demagóg vád, hogy ezt jelentené, ha fizetni kell az orvosválasztásért.

“Hasonló a helyzet a Semmelweis-terv másik javaslatával is, mely indulatokat vált ki, holott mindenkinek hasznos lenne. A várólisták megkerülhetőségéről van szó. Arról, hogy soron kívül megkaphassák az ellátást azok, akik hajlandók ezért fizetni.” Ez a várólistákkal kapcsolatos elképzelés nem új – emlékeztet Horváth és felidézi, mennyire támadta ellenzékből a Fidesz, amikor ők vetették fel.

A volt miniszter ennek kapcsán tér át a bírálatra, amelynek lényege, hogy a Semmelweis-terv gyakorlatilag a szocializmust idézi vissza, mindent az államnak rendel alá, “az állam mondja meg, hogyan kell az ellátást nyújtani, és az egészet az egyetlen állami hivatal finanszírozza”.

A jobb minőséget, a felelősebb gazdálkodást vagy a nagyobb betegelégedettséget visszaigazoló verseny semmilyen szinten nem jöhet létre. A magántulajdonú szolgáltatókat is érintő szektorsemleges finanszírozás távoli álom – írja Horváth, aki nem érti, ha a szocializmus megbukott, miért pont a szocialista egészségügy vált újra mintává.

AJÁNLOTT LINK:

Horváth Ágnes: A Fidesz szocialista egészségügye (Népszabadság)
Több orvosi ellátásért és többet kell fizetni (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik