Belföld

Schmitt megnevezte az utódot

Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek Schmitt Pál. A köztársasági elnök erről már értesítette a parlament elnökét.
Polt Péter, aki már volt ezen a poszton, a decemberben 70 éves Kovács Tamást válthatja.

A köztársasági elnök az Országgyűlés elnökével ma levélben tudatta, hogy Polt Pétert javasolja a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének.

„Az Alkotmány 52 § (1) bekezdése alapján javaslom, hogy az Országgyűlés Dr. Polt Péter legfőbb ügyészségi főosztályvezető ügyészt válassza meg a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének.” – írta Schmitt Pál, aki egyébként a csütörtökön megbeszélést folytatott Kovács Tamás legfőbb ügyésszel, valamint a posztot korábban betöltő Polt Péterrel és Györgyi Kálmánnal.

Polt Péter és Kovács Tamás

Polt Péter és Kovács Tamás


Ezt megelőzően, szerdán minden parlamenti párt képviselője a köztársasági elnöknél járt, hogy a legfőbb ügyész személyéről egyeztessen. Arról, hogy kit látnának szívesen a decemberben távozó Kovács Tamás helyén, a pártok képviselői nem nyilatkoztak. (A következő legfőbb ügyész megválasztása már téma volt a frakciók képviselői és az államfő közti október végi megbeszélésen is.)

Polt Péter a megbeszélés után újságíróknak azt mondta: személyi kérdésekről, a lehetséges legfőbb ügyész személyéről nem volt szó a találkozón. Hozzátette, az államfő azt mondta neki, még tájékozódik a jelölés kérdésében.

Arra a kérdésre, vállalná-e a legfőbb ügyészi posztot, Polt Péter közölte: nemcsak udvariatlanság lenne, hanem értelmetlen is, ha erre bármit mondana.

Az idén 55 éves Polt Péter két évig volt a Fidesz tagja. Képviselőjelöltként is indult a választásokon, de nem szerzett mandátumot. Miután 1995-ben megválasztották az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesévé kilépett a pártból. 2000-ben az Orbán-kormány ideje alatt választották legfőbb ügyésszé. A hivatalt 6 évig vezette.

Az Országgyűlés november 16-án fogadta el azt a törvénymódosítását, amely szerint a jövőben a köztársasági elnök javaslatára kilenc évre választja meg a Ház a legfőbb ügyészt a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül.

Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a törvénymódosítási javaslat október végi általános parlamenti vitájában úgy fogalmazott, hogy a változtatás tovább erősíti az ügyészség függetlenségét, hiszen azáltal jóval ritkábban fordul elő, hogy az Országgyűlés hatással van az ügyészségre a legfőbb ügyész személyének meghatározásával.

Az ellenzéki képviselők többsége ezzel szemben elsősorban azt kifogásolta, hogy a megválasztott legfőbb ügyész szerintük gyakorlatilag beláthatatlan ideig maradhat hivatalában a kétharmados parlamenti többség elfogyása után.

Ha Polt Péter újra esküt tesz, akkor tehát már 9 évig viselheti a a legfőbb ügyészi címet. Változás az is, hogy a jövőben legfőbb ügyészhez interpelláció helyett csak kérdés intézhető az Országgyűlésben.

Kovács nyugdíjba megy

Kovács Tamás legfőbb ügyész mandátuma 70. életévének betöltésével, 2010. december 13-án jár le.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn azt javasolja Schmitt Pál köztársasági elnöknek, hogy minél hamarabb, a legkésőbb november végén nevezze meg jelöltjét a legfőbb ügyész személyére.

A frakcióvezető hozzátette, reméli, hogy december 6-án dönthet az Országgyűlés a legfőbb ügyészről.

Az MSZP nem támogatja

A Magyar Szocialista Párt nem tudja támogatni az államfő által legfőbb ügyésznek jelölt Polt Péter jelölését – közölte az ellenzéki párt pénteken.

Az MSZP nem ért egyet Schmitt Pál javaslatával, miután álláspontjuk szerint egyértelműen az ex-főügyész korábbi hivatali idején alakult ki az a közhangulat, hogy az ügyészség intézménye átpolitizálódott. Felidézték azt is, hogy Polt Péter 1994-ben a Fidesz színeiben indult az országgyűlési választásokon.

„A fentiek miatt az MSZP számára Polt Péter jelölése elfogadhatatlan (…) szocialistáknak esze ágában sincs asszisztálni a Fidesz-KDNP kormány bábtársulatának újabb, ezúttal örökös taggal való bővítéséhez” – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik