Belföld

Budai Gyula az új elszámoltatási kormánybiztos

Papcsák összeférhetetlenség miatt nem töltheti be ezt a tisztséget.

A fideszes Budai Gyula az új elszámoltatási kormánybiztos – jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos eddig a fideszes Papcsák Ferenc volt, ő azonban a továbbiakban – mivel megválasztották Zugló polgármesterévé – összeférhetetlenség miatt nem töltheti be a kormánybiztosi tisztséget.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára a kormány szerdán hozta meg döntését az új kormánybiztos kinevezéséről. Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos Budai Gyula lesz, aki eddig miniszterelnöki megbízottként dolgozott, s az állami földterületek jogellenes eladását és privatizációját vizsgálta. Budai Gyulának miniszterelnöki megbízotti megbízatása megszűnik, ám kormánybiztosként az eddig Papcsák Ferenc által vitt területért és az állami földek jogellenes elherdálásának vizsgálatáért egyaránt felelős lesz.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a nemzeti ügyek kormányának továbbra is rendkívül fontos feladata és célkitűzése az elszámoltatás alapos, korrekt, törvényes és alkotmányos elvégzése. “Fontos feladat az, hogy minden részletére kiterjedően választ kapjunk arra, hogy az országot rossz helyzetbe hozó döntések, valamint közpénzek eltűnése mögött milyen felelősség húzódik meg” – mondta, hozzátéve, fontos feladata a kabinetnek az is, hogy a felelősök “ne úszhassák meg következmények nélkül”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik