Belföld

Már nem kormánybiztos Papcsák Ferenc

Az elszámoltatás helyett a polgármesterséget választotta.

Papcsák Ferenc lemondott az elszámoltatásért felelős kormánybiztosi posztjáról. Ezt maga az érintett közölte a Magyar Nemzet internetes kiadásával, azzal indokolva döntését, hogy a poszt összeférhetetlen a zuglói polgármesterséggel.

Az elszámoltatásra ugyanakkor szükség van és folytatódni fog – tette hozzá a fideszes politikus. Papcsák Ferenc úgy fogalmazott, hogy képviselőként is folytatni fogja az eddigi munkáját, és már a mostani héten is újabb bejelentéseket fognak tenni. Zugló fideszes polgármestere kijelentette: az elszámoltatás folytatódik, és „nem fognak leállni”.

Arról, hogy a jövőben ki fog felelni ezért a területért, az a miniszterelnök döntése lesz – tette hozzá. Papcsák Ferenc október 29-i hatállyal mondott le az elszámoltatásért felelős kormánybiztosi posztról. Döntését a miniszterelnökhöz és az illetékes miniszterhez is eljuttatta.

A távozását elsőként megszellőztető mai Népszavának ugyanakkor még azt mondta, még várja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium véleményét. Papcsák már akkor jelezte, ha nem lehet egyszerre kormánybiztos és polgármester, akkor Zuglót választja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik