Belföld

Szanyi szerint sikkasztásra készül a kormányoldal

Az MSZP büntető- és polgári pereket indít, ha az Országgyűlés elfogadja a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket érintő törvényjavaslatokat.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóján bűncselekménynek, sikkasztásnak nevezte “azt, amire az Országgyűlés kétharmados kormányoldala készül”. Hangsúlyozta: sikkasztás az, amikor valaki a rábízott értéket eltulajdonítja vagy azzal sajátjaként rendelkezik. Véleménye szerint – a büntetőjogi kategóriákat végignézve – ez egy halmazati eset: “hárommillió rendbeli hivatali sikkasztás bűnszövetségben”. Mint mondta, ezért mellékbüntetésként kiszabható a hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztése is.

Kiemelte: bármi a kormány indoka, ami történik, az akkor is sikkasztás. Szavai szerint megáll az a vélekedésük, hogy a kabinet valójában a Mol részvényeinek a megvásárlásához keresi a fedezetet. “Olyan oligarchák kezére akarja juttatni a kormány a magán-nyugdíjpénzári befizetéseket, akiknek csak felszínesen tudjuk a kilétét, igaz, az egyiket nemrég ki is tüntették” – fogalmazott.

A szocialista politikus megismételte, hogy az összes parlamenti és jogi eszközt igénybe veszik annak érdekében, hogy a kormány vonja vissza a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos indítványait. Megjegyezte, a jog is a segítségükre van, ugyanis sikkasztás esetében a büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a sikkasztó felfedi saját tevékenységét, azt megszünteti és visszaállítja az eredeti rendet.

Szanyi Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogi mellett morális kérdéseket is felvet a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak elvonása. A szocialista politikus több olyan mondatot is felolvasott a Fidesz választási programjával, amelyek szerinte ellentétesek az előterjesztéssel. Példaként említette a Fidesz azon ígéretét, mely szerint “nem engedik, hogy az állami nyugdíj mellett szolgáltatást biztosító magán-nyugdíjpénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek”.

Súlyos európai alapjogokat is érint az a művelet, amellyel a Fidesz és a KDNP eltéríti a munkavállalóktól levont magán-nyugdíjpénztári tagdíjat. Emlékeztetett arra, hogy az uniós alapjogok megsértése esetén az Európai Unió szankciókat is alkalmazhat Magyarországgal szemben.

A szocialista politikus kérdésre válaszolva közölte, biztosan benne, hogy az érintett hárommillió munkavállaló közül több százezren állampolgári jogon perelnek a jogos tulajdonuk védelmében, de várhatóan az MSZP is több tucat pert indít. Az MTI azon kérdésre, hogy az MSZP kik ellen indít pert, azt felelte: a törvényjavaslatokat megszavazó képviselők, pártok és a kormány ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik