Meseautó (magyar film, 1934)
Nem is tudom, miért jut Kabos Gyula örökbecsű mondata újabban gyakorta eszembe.
Alapvető igazság, hogy a tudomány alapvető társadalmi előrehaladást ígérő kitörési ágazat. Személyesen valamelyes kompetenciát a természettudományok terén érzek. Mondom ezt annak ellenére, hogy zavaros eufémizmusnak érzem a „magyar szürkeállomány” kiemelkedő szintjéről szóló retorikai fordulatokat. A legnagyobb baj ezzel a kijelentéssel, hogy ennyiben megnyugodva ezen túlmenően nagyon kevés történik a tudományos kapcsolatrendszerek, átláthatóság, nemzetköziség, logisztika területén. Továbbá, még ha lenne is valamely igazság a szürkeállományunk kiválóságát mantrázó állításokban, azt a döntéshozóknak tudniok kell, hogy ez önmagában édeskevés. Átgondolt, évtizedes perspektívájú fejlesztési koncepcióra van szükség, lehető legmesszibb a politikai éghajlatváltozásoktól. Meggyőződésem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia szoros együttműködésben az egyetemekkel, főiskolákkal kell, hogy a központja legyen a tudományos koncepció kialakításának, sőt őrzésének. Nemzetközi trendelemzések, kapcsolatrendszerek, nyilvános közös akadémiai-egyetemi állásfoglalások kell, hogy alakítsák az iskolák, a közvélemény és a politikusok (költségvetési, illetve befektetési) szemléletét.
Kabos Gyula mondata, mint „felütés” volt ezen írás első gondolata. Nem olcsó, hanem nem-pazarló, átgondolt, vállalható tudományfinanszírozásra van égető szükség.
Hatalmas, évtizedekre előreható felelőssége van a tudományfinanszírozás döntéshozóinak. Ennek átláthatóságát tekintve lényeges javulást várok, illetve várok el. Átlátható, egyértelmű kiírásokat, a szabályok világossá tételét, tehát a kapkodás megszüntetését, alaposan átgondolt alapelveket, nyilvánosan kommunikált következményeket (olykor szankciókat) szeretnék látni. Abszolút alapvetőnek tartom a bírálati folyamat nemzetközivé válását. Sajnos az elmúlt évek gyakorlata tragikusan rossz volt. A voluntarista, protekcionista, legrosszabb értelemben vett lobbi-befolyásolt döntések kétszeresen súlyosan rombolók.
Először is etikailag, morálisan felháborítóak és lejáratóak az intézmények hitelességét illetően. A másik rombolás még pusztítóbb, fiataljaink, a jövő vezető tudományos értelmiségi rétege nem tanulja meg azt a kőkemény, kompetitív helytállást, ami a nemzetközi (EU és egyéb) pénzekhez való hozzájutást legálisan lehetővé teszi. Rendszeres bírálóként szembesülök azzal a ténnyel, hogy a magyar pályázatok (tisztelet a kivételnek), ha szabad őszintén fogalmazni „labdába se rúgnak” Brüsszelben, alig van magyar partner a sikeres pályázatokban, nem beszélve azokról, ahol magyar lenne a konzorcium vezetője. Egy langyos, arcpirítóan korrupt, következmények nélküli rendszer révén leszoktatni a fiatalabb nemzedéket arról, hogy például az ír, szlovén, portugál, német, angol vagy észt kutatóval meg kell küzdeni az uniós támogatásért, ez jövőgyilkosság, ez az igazi nemzetrontó magatartás. Nos, az ez ellen való kíméletlen fellépést várom el. Hogy lehet javítani a rendszert?
Autentikus, nemzetközi bírálókat kell bevonni, sőt meghatározóvá tenni a hazai tudományos pályázatokat illetően is. Ennek nincsenek anyagi korlátjai (a sorok íróját és kollegáit is rendszeresen kérik bírálatokra, természetesen honorárium nélkül). Még az úgy nevezett „hungarikumok” esetében is, a valódi színvonal nemzetközileg is elismerést kap, mint erre számos példa utal. A külső bírálók adatbázisának kialakításában pedig az MTA más akadémiákkal létező élő kapcsolatrendszere segíthetne.
Azt várom tehát, hogy a tudománypolitika és tudományfinanszírozás terén markáns, mélyreható és hosszú távú változás következik be.
Középiskolai oktatás
Mint egyetemi oktató rémülten szembesülök a bekerülő hallgatók tudás- és igényszintjének jelentős romlásával. Vannak üdítő kivételek, de sajnos az általános helyzet, legtöbb kollegám szerint ez és ez végzetesen elkeserítő.
Az ok alapvetően az általános, de elsősorban a 12-18 éves fiatalokat oktató iskolákban gyökeredzik. Köztudott, hogy évről évre drámaian csökken a természettudományos tárgyakat tanító tanárnak jelentkezők száma a felsőoktatásba, elsősorban a fizika, kémia tanárok száma mutat ijesztő tendenciát. Hamarosan elfogynak a tanárok; ki és mit fog tanítani az iskolákban?
Mi lesz a 2020 körül az iskolákból kikerülő társadalmi réteggel? Milyen könyveket fog venni ez a generáció? Milyen valóságshow és „klónozott” szórakoztatóműsorok elé fog leülni esténként az akkori kor felnőttje? Milyen szélhámos csodaszerek fogják helyettesíteni az orvos- és gyógyszertudomány termékeit? Milyen (újabb) hisztériák uralkodnak el majd például a táplálkozást illetően? Ki fog Adyt és Shakespeare-t idézni blődli reklámrigmusok helyett?
Óriási a felelősségünk, döntéshozóknak, civil állampolgároknak egyaránt. Egy, egyetlen megoldás van csak, az iskola, az iskolarendszer állandó, abszolút prioritásként kezelt fejlesztése.
Csak egyetlen példa. A teljesen elhibázott felvételi pontszámszámolás miatt (pl. a pontduplázás gyakorlata) pontosan az tűnik el a középiskolákból, amire igazán valók, az általános műveltség.
Ide tartozik a világnézet és az etika alapvető emberformáló szerepe. Az informatika korában igenis, egy leendő jogásznak, vagy egy önkormányzati ügyintézőnek is kell tudnia a matematika, kémia, biológia, fizika alapvető gondolkodási sémáiról . Ugyanakkor teljesen feleslegesek, kiábrándítóak az egyetemi anyagból átvett, részletező adatok. Ez pótcselekvés, szemlélet helyett adatok. Igenis ismernünk kell a testünket, az élő környezetet, vagy például a járványok sajátosságait akkor is, ha nyelvtudományokkal akarunk foglalkozni, de teljesen felesleges nukleinsav szekvenciákat tanítani. Ugyanakkor egy leendő vegyésznek is kell ismerni a történelmet és egy áruházi eladó számára is gazdagító, ha nyelveket tud és szabadidejében kiállításokra jár.
Nem kétséges, a kiemelkedő tehetségek felkutatása, kiemelése, szelektív támogatása nagyon fontos feladat. De a többi 97 százalékkal mi lesz? Ők lesznek gyermekeink, unokáink mindennapi életének, környezetének /polgár/társai, szomszédai, munkatársai. Ők lesznek a holnap Magyarországa.
Vészhelyzet van az oktatásügy környékén. Nagyon fontos, alapvetően pozitív új elképzelésekről jönnek hírek. Minden támogatást meg kell adni ezeknek a törekvéseknek.
Azt várom, várom el tehát, hogy döntő, jövőformáló fordulat történik az magyar oktatásügy terén is.
(A szerző egyetemi tanár, akadémikus.)
