Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a köztévében forradalmian újnak nevezte a bevezetendő adórendszert, mely szerint szakít a korábbi munka- és családellenes szisztémával. A kettes számú akciótervnek az a célja, hogy Magyarország végre ne a nemzetközi pénzintézetek lélegeztető gépén működjön, hanem a piacról éljen – jelentette ki Szijjártó.
Mint mondta: a különadó kapcsán érkezett visszajelzések sokkal pozitívabbak annál, mint amit bárki várt volna. A szektorok egyenként világossá tették, hogy elfogadják a különadót. Ezek után nevetséges, hogy a szocialisták még mindig áthárításról beszélnek – tette hozzá Szijjártó.
Leszögezte: az ármoratórium miatt semmiféle áthárítás nem lehetséges az energiaszektorban, a távközlésben pedig olyan gyilkos az árverseny, hogy ott rendkívüli nehézségekbe ütközne egy ilyen lépés. A kereskedelmi láncok pedig bíznak abban, hogy a kormányintézkedéseknek köszönhetően a fogyasztói piac is bővülni fog – érvelt a fideszes politikus.
Arra a kérdésre, hogy a kormány egyeztetett-e a különadókról az Európai Unióval, hiszen Brüsszel nemrég kifogásolta több országban például a telekommunikációs cégekre kirótt terhet, Szijjártó azt válaszolta: ezekben az esetekben nem ágazati adóról, hanem igazgatási illetékről van szó, melyet azért fizettetnek, hogy kompenzálják a köztelevízió bevételkiesését.
A miniszterelnök szóvivője egyébként forradalmian újnak nevezte a bevezetendő adórendszert, mely szerinte munka- és családbarát, szemben a korábbi munkaellenes és családellenes rendszerrel.