A köztársasági elnök – a külügyminiszter előterjesztésére – felmentette rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti megbízása alól Horváthné Fekszi Mártát. Helyette, a Magyar Köztársaság New York-i Állandó ENSZ képviseletének vezetésével Kőrösi Csabát bízta meg.
Schmitt Pál – szintén a külügyminiszter előterjesztésére – Bácsi-Nagy Andrást „rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré”, Dán Károlyt és Orbán Anitát „rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté” nevezte ki.
A köztársasági elnök – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – döntött Tánczos László Attila vezérőrnagy szolgálati viszonyának megszüntetéséről és szolgálati nyugállományba helyezéséről.
A kormányfő – a nemzetgazdasági miniszter – javaslatára Seres Lászlót, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárát felmentette tisztségéből és helyette Nátrán Rolandot nevezte ki.
A köztársasági elnök, illetve a miniszterelnök különböző dátumozással megjelent határozatai a legfrissebb Magyar Közlönyben jelentke meg.
Közben a nol.hu arról ír, hogy mégis kirúgták a költségvetésért felelős helyettes államtitkárt a Nemzetgazdasági Minisztériumból. Bathó Ferenc elbocsátásának tényét a tárcánál dolgozó források erősítették meg a lapnak.
Bathóról pár hete azt írták, hogy a tárca vezetése és apparátusai között kialakult feszült helyzet eredményeképpen szabadságolták. Ezt követően olyan hírek jelentek meg, hogy Matolcsyék meg akartak szabadulni a szakértőtől, de ezt Varga Mihály államtitkár megakadályozta. Ezt viszont Varga cáfolta.
