Belföld

Súlyos sérültjei vannak a kisvonat-balesetnek

Két súlyos és egy könnyű sérültje van a Királyréti Erdei Vasút vonalán vasárnap délelőtt történt ütközésnek, melyet valószínűleg az elsőbbség meg nem adása okozott.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy míg délelőtt csak annyit tudtak, hogy hárman sérültek meg, amikor frontálisan egymásnak ütközött a Királyréti Erdei Vasút két szerelvénye, mostanra kiderült: két személyt súlyos, egyet könnyebb sérülések miatt vittek kórházba. A szóvivő információi szerint a balesetet valószínűleg előidéző vagonban két huszonéves fiatalember borda-, illetve csigolyatörést szenvedett, míg a másik vonaton egy 15 éves fiú sérült meg könnyebben.

Az ügyben – szakértők bevonásával – a Váci Rendőrkapitányság vizsgálódik, azonban a helyszíni szemle adatai arra utalnak, hogy a vonatok karamboljának hátterében az elsőbbségadás elmulasztása áll – közölte Kovács Viktória, hozzátéve: a forgalom az érintett közúton és a vasútvonalon is zavartalan.

Vasárnap reggel a Királyréti Erdei Vasút hártókúti megállóhelyénél szemből ütközött össze egy mozdony és egy motoros kocsi. Az üzemvezető azt mondta, hogy valószínűleg a mozdonyvezető figyelmetlensége okozta a karambolt, s arra is kitért, hogy összesen 12 személy utazott a részben kisiklott vonatokon.

„Néhányan” kisebb, jellemzően hámsérüléseket szenvedtek- közölte korábban az üzemvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik