Belföld

Összeomolhat a betegszállítás

Csődbe ment az egyik nagy betegszállító. A mentőszolgálat tartósan nem tud segíteni.

Több kórházban is azzal szembesültek a páciensek Kelet-Magyarországon, hogy noha reggel még elvitte őket kezelésre a betegszállító, délután már nem ment értük. A szállítócég csődbe ment, ezért átmenetileg mentőautókkal kellett fuvarozni a betegeket – írja a Magyar Nemzet.

A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete szerint összeomlás előtt áll az ágazat: vagy azonnali pluszpénzre van szükség, vagy szigorítani kell az igénybevételt. Az OMSZ nemrég kinevezett főigazgatója, Mártai István a lapnak úgy nyilatkozott: kedden és szerdán segítséget nyújtottak a nehéz helyzetben lévő térségnek, de tartósan nem tudnak közreműködni a betegek szállításában, hiszen ilyen tevékenységet már évek óta nem végez a szolgálat.

Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének vezetője szerint az utóbbi időben már csődbe ment 4-5 kisebb betegszállító vállalkozás, de a feladatot a könnyen átvállalták a nagyobbak. Most azonban a szakmában nagynak számító vállalkozás ment tönkre. Ha ez így megy tovább, akkor az alulfinanszírozottság miatt összeomlik az ágazat – fogalmazott Bíró Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik