A miniszterelnök az kvázi Adenauer és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard – mondta kedden Orbán Viktor Matolcsy esetleges távozását firtató újságírói kérdésekre. Ezzel Orbán keményebb leckét adott föl az újságolvasóknak, mint korábban Széles Gábor, aki a miniszterelnököt mégiscsak egy széles körben ismert, magyar történelmi személyiség, Kossuth Lajos reinkarnációjának nevezte. Adenauer és Erhard viszont a német, modern kori történelem illusztris szereplői, ennélfogva ismertségük nem vetekedhet Kossuthéval.
Konrad Adenauer a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja volt 1949 és 1963 között. Gazdasági minisztere Ludwig Erhard volt, aki később alkancellár lett, majd Adenauer lemondása után Erhard lett a kancellár. Tehát ha valóban úgy működik együtt Orbán és Matolcsy, mint Adenauer és Erhard, akkor Matolcsy előbb-utóbb miniszterelnök-helyettes, majd Orbán Viktor utódja lesz. Persze ha a metafora elemei mégsem egyeznének pontról-pontra, akkor elképzelhető, hogy hamarosan mégiscsak washingtoni nagykövetté válik Matolcsy.
Adenauer és Erhard nevéhez fűződik a második világháború utáni Németország nyugati részének – az NSZK – sikeres újjáépítése, Erhardot a német „gazdasági csoda” atyjaként is szokás emlegetni (a csoda persze aligha következhetett volna be a Marshall-terv dollármilliárdjai nélkül).
Erhard a Walter Eucken nevével fémjelzett ordoliberális iskola gyakorlati képviselője, megvalósítójaként is ismert. A szociális piacgazdaság híve volt, de ez alatt nem a magas újraelosztást, hanem a tiszta piaci viszonyok fölötti őrködést, a monopóliumok hatalmának megtörését értette.
Orbán Viktor metaforája jól illeszkedik ahhoz, amit még 2008-ban Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára mondott a Fidesz egyik gazdaságpolitikai műhelyében készült, Matolcsy György által is jegyzett,”Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon” címet viselő tanulmányról. Cséfalvay akkor azt mondta: a tanulmány gondolatisága, filozófiája, az ordoliberalizmussal rokonítható.
A tanulmány többek között azt állította, minél több forrást von el az állam és oszt vissza az általa fontosnak tartott társadalmi célok érdekében, annál több kárt okoz a gazdaságnak, és így közvetve azoknak is, akiken segíteni szeretne. Cséfalvay szerint az éremnek nemcsak arról az oldaláról érdemes beszélni, hogy az újraelosztás csökkentésével csökken az állami gondoskodás, hanem arról is, hogy több pénz marad az embereknél, s nő a szabadság.
Ha a metafora ezen alapját – az ordoliberális gondolkodást – vizsgáljuk, akkor fölmerülhet kérdésként, ez mennyiben is különbözik valójában a neoliberális gondolkodástól, amelytől a Fidesz szavakban elhatárolódik. Sajátos módon éppen a jobboldali kötődésű Polgári Szemlében jelent meg 2008-ban egy érdekes cikk a neoliberalizmusról, amely szerint „a testet öltött neoliberális politika (…)legjobb példája Ludwig Erhard”.
