Belföld

Szili: az MSZP nem felelt meg a baloldaliságnak

Új pártjára azért van szükség, hogy ne billenjen ki a demokrácia hajója - állította a politikus.

Többször, ha a párt megfogadta volna a véleményét, akkor nem veszített volna el másfél millió szavazót – állította Szili Katalin az MTV Ma Reggel című műsorában kedden, miután hétfőn bejelentette, kilép az MSZP parlamenti frakciójából.

A parlament egykori elnöke emlékeztetett, hogy az önkormányzati választáson a Szociális Unió párt, amelynek elnöke lett, nem csinált kampányt, de van programjuk. Úgy érzi, nagyon sokan vannak mögötte, mert ez látható a sok jókívánságból is.

A rendszerváltás óta a szocialista párt képtelen volt megfelelni az igazi baloldaliságnak – állította Szili Katalin. A szocialista párt választási szerepléseiről kifejtette, hogy már az EU-voksolásnál felmutatták a szavazók a sárga lapot. Már ekkor megjelent a társadalmi igény, hogy egy másik baloldaliságot is kínáló politikai szervezet jöjjön létre. A neoliberálisok a gazdaságot, a radikálisok a politikát árulták el, ezért van szükség egy demokrata szervezetre, amely nemzeti és egyben figyel a szociális ügyekre is – mondta Szili Katalin.

A Szociális Unió pártelnöke már nem szeretne az MSZP-vel foglalkozni, mint mondta: lezárt egy korszakot, mert nem történt meg a balrafordulás. A neoliberális gazdaság- és társadalompolitika zsákutca – fogalmazott a politikus.

Szili nem érti az MSZP-s pánikhangulatot, hiszen szerinte az a feladat, hogy a társadalmi igényeknek megfelelően új pólusok alakuljanak ki, hogy a demokrácia hajója ne billenjen el. A választási vereség nem jelenti azt, hogy a társadalmi igény ne lenne meg. A szocialistáktól távozó politikus hozzátette: legalább annyit tett és hozott, mint amennyit kapott a párttól. Az ő kilépésének okai helyett inkább azon kellene gondolkodni, miért ment el a sok szavazó és a tagság egy része – mondta Szili Katalin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik