Belföld

Az MSZP megbüntetné Tarlóst, Semjént és Harrach Pétert

Molnár Csaba pénzbüntetés alkalmazását kezdeményezi a nemesi és a vitézi cím használatáért.

A szabálysértési törvény módosítását kezdeményezi a szocialista Molnár Csaba Tarlós István, Harrach Péter és Semjén Zsolt kormánypárti politikusok vitézzé avatása kapcsán.

Javaslatát azzal indokolta, hogy szerinte a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, a KDNP frakcióvezetője és a miniszterelnök-helyettes, vagyis “magas rangú politikusok adnak példát törvénysértésből”.

Szerinte a vitézi cím használata súlyos törvénysértés, mert – mint emlékeztetett – az egyes rangok és címek megszüntetéséről szóló 1947-es törvény kimondja, hogy tilos a nemesi, főnemesi, vitézi címek használata Magyarországon.

Mint mondta, a jogszabály nem fűz szankciót a tilalom megsértéséhez, ezért kezdeményezte a szabálysértési törvény módosítását, amely százezer forintig terjedő pénzbírságot tenne lehetővé ilyen esetekben.

Molnár Csaba fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyes rangok és címek megszüntetéséről szóló 1947-ben elfogadott törvény – a kommunista hatalomátvétel előtt – demokratikus körülmények között született, amikor a nemzetgyűlésben 59 százalékos kisgazdapárti többség volt. Az akkori jobboldaliak látták, hogy ez rossz dolog, a maiak úgy látszik, másként gondolkodnak – fogalmazott a szocialista képviselő.

A Magyar Hírlap hétfőn számolt be arról, hogy az 1920-ban alapított Vitézi Rend múlt szombati vitézavató ünnepségén a Vitézi Rend Jubileumi Ezüst Nagykeresztjét kapta meg többek közt Semjén Zsolt, Harrach Péter és Tarlós István. A lap írása szerint a kitüntetések átadása után a nyolcvanhat várományost pallossal vitézzé avatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik