A világon megtermelt élelmiszer 40 százalékát soha senki sem eszi meg – hangoztatták a tavalyi New York-i élelmezési csúcskonferencián a terület szakértői. Magyarországon erről nincs statisztikai adat, de a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (MÉE) elnöke 10 ezer tonnásra becsüli csak az ipar által előállított pocsékba menő élelmiszerek nagyságrendjét. Főleg tejtermékek és húskészítmények mennek veszendőbe a gyártók és a kereskedők közötti ellátási láncban, de alkalmanként tartós élelmiszerekből is jelentős mennyiségű felesleg keletkezik. Cseh Balázs szerint mezőgazdaságunkban, főleg zöldségből és gyümölcsből is évente több 10 ezer tonna megtermelt áru nem jut el a fogyasztókig. „Ha a teljes élelmiszerláncot nézzük, a szőlőtőkén maradt három fürt szőlőtől, az ebéd után a kukába kerülő maradékig, akkor akár Magyarországra is igaz lehet a 40 százalék” – mondja.
A szociológusok ugyanakkor úgy becsülik, hogy Magyarországon közel 700 ezer ember él nyomorban, ezek közül mintegy 200 ezerre tehető a gyermekek száma. A mélyszegénységben élők egy nehezen megbecsülhető hányada (ötöde-tizede) nemhogy háromszor nem eszik naponta, hanem sokszor egyáltalán nem kerül semmi az asztalukra. Az éhező gyerekek számát 20 ezerre becsülik.
Egyik oldalon tehát az élelmiszer-felesleg, a másikon pedig annak hiánya. E két pont közötti kapcsolatra próbál „rámozdulni” a MÉE, amely évente mintegy ötezer tonna élelmiszert juttat el a rászorultaknak. A kezdeményezés „nagy újítása”, hogy szinte semmibe nem kerül senkinek. Sőt a gyáraknak, üzemeknek még hasznot is hoz az adományozás. Mielőtt e látszólagos ellentmondás részleteibe belemennénk, a kezdetekről beszélünk Cseh Balázzsal.
„Nem riadtunk meg a hírtől”
Cseh Balázs (fotó: BI)
Nem saját ötlet volt, külföldről nyúltuk le a know how-t – mondja a szervezet elnöke. Az első ilyet az Egyesült Államokban alapították 1966-ban, azóta elterjedt az egész világon. Cseh, néhány fős baráti csapatával – amelyben üzletember, logisztikus, jogász, élelmiszeripari kapcsolatrendszerrel bíró szakember is volt – öt éve kereste meg az Európai Élelmiszerbankok Szövetségét, hogy megpróbálnák adaptálni Magyarországra is a rendszert. Ott tudták meg, hogy van egy másik társaság is, aki ugyanezt fontolgatja. „Mivel az élelmiszerbanknak megvan az a hálás jellemzője, hogy nonprofit tevékenység, és nincs verseny, nem riadtunk meg a hírtől, hanem megörültünk egymásnak, és közösen indultunk el.”
A motivációit firtató kérdésünkre azt mondja az üzleti életben komoly karriert befutott Cseh, – aki mai is szakértőként, trénerként dolgozik -, hogy egyszerűen a „csináljunk valami jó dolgot”-elv vezérelte, és a többi alapító is ugyanígy gondolkodott. Ez lehet az oka, hogy az élelmiszerbank „a mai napig azon kevés dolog közé tartozik Magyarországon, ami vegytisztán a cél érdekében működik”.
A kezdeményezés jó csillag alatt született. Volt még két szerencsés véletlen, ami hozzájárult ahhoz, hogy a szeptemberi indulás után néhány hónappal már volt céges beszállítójuk, raktáruk, tudtak gyűjtést rendezni, és decemberben már élelmiszert is osztottak. Az egyik, hogy mögéjük állt egy – magyar ingatlanokkal foglakozó – belga üzletember, akinek a felesége Belgiumban szintén „élelmiszerbankozott”. Ő finanszírozta az első évet, aminek túlélése minden civilszervezet vízválasztója. A másik, hogy 2006-tól Magyarország csatlakozott az uniós élelmiszersegély-programhoz. De erről majd később.
A szívükhöz a pocsékba menő élelmiszerek állnak közel
Az élelmiszerbank működését úgy lehet összefoglalni, hogy élelmiszereket gyűjtenek, amiket adomány formájában elosztanak a rászoruló emberek között. A kezdeményezés újdonsága a részletekben, elsősorban az élelmiszerek begyűjtésében van. Alapvetően három forrásból szerzik be a leendő adományokat: az ipari-kereskedelmi terület feleslegeiből, az uniós élelmiszersegély-programból és saját adománygyűjtéseikből.
„Ami a szívünkhöz legközelebb áll, az a különböző élelmiszerfeleslegek – az élelmiszerlánc különböző pontjain keletkező olyan termékek, amik fogyaszthatók, de valamiért kereskedelmi forgalomba nem hozhatók – megszerzése. Ennek a klasszikus esete a lejárati idejéhez közelítő élelmiszer, de sok minden más is beletartozhat e kategóriába a színhibás, ízhibás, esztétikailag sérült termékektől az exportból visszamaradt és a szezonális termékekig (csokimikulások januárban, csokinyuszik májusban). Van olyan cég, amely belső policy alapján még a lejárati idő előtt kivonja az élelmiszereit a piacról, bizonyos gyárak a nyomott konzerveket nem értékesítik, pedig azok beltartalma tökéletes. Ezeknek a legnagyobb része kukába kerül.
Pénzt takaríthatnak meg a cégek
400 ezer emberhez jut el
Az élelmiszerbank célja, hogy az ilyenekből minél többet felkutasson a piacon. A MEÉ munkatársai ezért számos hipermarketet, üzemet keresnek fel, megjelennek szakkiállításokon, szaklapokban. Mára már van, hogy a cégek hívják az élelmiszerbankot, hogy „van itt 20 raklap tészta, elvihetik, szétoszthatják”. Cseh Balázs örömmel tapasztalja, hogy egyre több ilyen megkeresés van, de hozzáteszi, „nem állítom, hogy ma már minden élelmiszeripari logisztikai vezető tudja, mi az az élelmiszerbank”. Pedig van egy óriási előnye az ajánlatuknak.
„Mi nemcsak egy civilszervezet vagyunk, amelyik adományért kuncsorog, hanem kőkemény hulladékfeldolgozó is. Értéket teremtünk az élelmiszeripar számára, mert ahelyett hogy az kifizetné a megsemmisítés, raktározás költségeit, ideadja nekünk. Így ez üzletileg is nagyon értékelhető modell. Csak egyelőre nehéz ezt az üzenetet eljuttatni az illetékesekhez. Magyarországon nem egy elfogadott dolog, hogy egycivil szervezet nemcsak kéreget, hanem olyan szolgáltatást nyújt, amiben érték is van.” Angliában az ottani élelmiszerbank pénzért végzi a szolgáltatást. A cégek által feleslegesnek ítélt termékeket jó pénzért elviszi, majd szétválogatja: a lejárt élelmiszert megsemmisíti, a még fogyaszthatót szétosztja.
Az uniós forrás a legerősebb
A másik nagy beszerzési forrás az EU-s élelmiszersegély-program. Az unió az agrárintervenció keretében felvásárol különböző élelmiszereket, s ennek egy kis részét fölajánlja karitatív célokra. Kissé bonyolítja a helyzetet, hogy ezek általában gabonaszármazékokat, vagy más nem rögtön fogyasztható termékeket jelentenek. „Az EU rendelkezik, mondjuk X ezer tonna búzával, amire az országok pályázhatnak. Magyarország, mondjuk, kap 60 ezer tonna búzát, de nyilván búzát nem lehet szétosztani. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiír egy tendert, s azt mondja, hogy akkor 10 ezer tonnáért kérek kekszet, 10 ezer tonnáért tésztát, lisztet. Erre a cégek tendereznek, s aki nagyobb számot mond, azé a búza. Ők pedig leszállítják a kekszet, tésztát többek közt a mi raktárunkba” – magyaráz Cseh.
A harmadik forrás a lakossági gyűjtések eredménye. Kimennek hétvégén egy-egy nagyáruházba 1000-1500 önkéntessel, akik a bejáratnál szórólapot osztanak, hogy miről szól a gyűjtés, aztán akit megérint, az a kijáratnál leteszi a kiló cukrot, konzervet, vagy amit ők gondoltak. Ezek is a MEÉ raktáraiba kerülnek.
A három beszerzési útvonal „erősorrendje” mennyiségben Magyarországon úgy néz ki, hogy a MEÉ által szétosztható élelmiszerek 75 százaléka származik az EU-s programból (idén ez olyan 4 ezer tonnát jelent), 20 százaléka a vállalati-kereskedelmi feleslegek begyűjtéséből (500-1000 tonna között évente), és mintegy öt százalék a gyűjtésekből (tavaly 60 tonna). Ez Franciaországban egész más képet mutat, ott mindhárom szegmens közel egyenlően járul hozzá az élelmiszerbank készleteihez. A MEÉ célja, hogy erőteljesen nőjön itthon is a második szegmens aránya.
„Nem érzem magam közvetlen életveszélyben”
1 forint költségből 30 forint értékű élelmiszert osztanak
Cseh Balázs szerint, itt nagyságrendeket lehetne még „megfogni”. Vannak olyan gyárak, amelyek továbbra is inkább megsemmisítik a szóba jöhető termékeket, van, aki odaadja más civilszervezetnek. (Kisebb tételeket a MEÉ nem is tud fogadni.) Sok olyan van, ahol belső folyamatszervezési problémát kell megoldani. Tízezer tonnányira becsülhető felesleg van a mezőgazdaságban is, ezzel kapacitás hiányában nem foglalkozik egyelőre MÉE. És a legbonyolultabb a catering rendszer, ahol szintén óriási mennyiségű – még felhasználható – élelmiszer megy pocsékba. „Itt az ÁNTSZ-szabályok olyan durvák, hogy azt egyelőre nem tudjuk becsatornázni. Otthon, ha megfőztem a töltött káposztát, ebéd után a maradékot beteszem a hűtőbe, és holnap megeszem. Ettől nem érzem magam közvetlen életveszélyben. Ugyanez cateringes vonatkozásban halálos vétségnek számít.”
Érdemes Cseh Balázs szerint elgondolkodni a lejárati idő szabályozásán is. „Ha lejár egy csoki szavatossága, ki kell dobni. Pedig otthon vidáman elmajszolgatunk egy-egy ilyet, és sok szegény gyerek is szívesen megenné ezeket. Sok helyen ennél jóval enyhébb szabályozások vannak. Az USA például a best before-szabályozást vezette be, ott a másodlagos kereskedelemben az élelmiszerek egy bizonyos részét (például száraztészta, konzerv, csoki) még fel lehet használni.
A csoki útja a hipermarkettől a faluszéli szegény családig
„Amit valójában csinálunk, az két dolog: logisztika és minőségbiztosítás” – mondja Cseh Balázs. A fenti három csatornán begyűjtött élelmiszereket két bérelt és egy – a vésztői önkormányzattól – használatra kapott raktárba gyűjtik. Szállítási költségek alig merülnek fel, mert a legtöbb cég maga szállítja ki a termékeket. A raktárak fel vannak készülve a nagy – akár többkamionnyi – tételek fogadására, kezelésére. Cseh Balázs hangsúlyozza, hogy egy-két doboznyi csokival nem érdemes őket keresni, azt inkább kisebb civilszervezetnek célszerű adni.)
400-450 szervezettel (civil- és önkormányzati-gyámügyi szervezetekkel) dolgozik az élelmiszerbank, ezek végzik a lánc végén a szétosztást. „Van egy adatbázisunk, ahol látjuk, hogy e szervezetek milyen típusú és hány rászorulóval foglalkoznak. Ha egy rakacai szervezetnek van 500 rászorulója, kiszámoljuk, hogy fejenként, mondjuk 2 csokit, és 3 joghurtot kapnak. Értesítjük a szervezetet, hogy jöhet a raktárhoz az autó 1000 csokiért és 1500 joghurtért. A mennyiség kalkulálásánál vigyázunk arra, hogy ne öntsünk rá túl sok dolgot senkire, mert az már önmagában hordozza a továbbadás veszélyét.” Arra is figyelnek, hogy nagyjából egyenletesen osszák el az élelmiszereket, megnézik mindig, ki az, aki már régen kapott adományt. Élelmiszertípustól is függ az elosztás. „Ha bébiélelmiszert kapunk, akkor ezt családi szervezeteknek juttatjuk el. A hajléktalan szervezeteknek pedig nem érdemes száraztésztát adni, mert az utcán nem lehet megfőzni.” Vannak logisztikai szempontok is: van, aki felkészült frissáru-szállításra, van, aki nem.
Ha nagyobb bejövő szállítmány van, akkor naponta 40 kiszállítás is elképzelhető. A Magyar Élelmiszerbank a helyi partnerszervezetein keresztül összességében ma mintegy 400 ezer embernek tud évente 2-3 alkalommal élelmiszercsomagot osztani. Nagyjából 5000 tonna – kidobásra szánt – élelmiszer talál így gazdára.
Kilóra elszámolnak
Nagyon fontos, hogy olyan kontrollt próbálnak biztosítani a szétosztásnál, hogy minimálisra csökkentsék annak esélyét, hogy rossz helyre, netán másodlagos kereskedelmi forgalomba jussanak az élelmiszerek. „Bejön hozzánk egykamionnyi áru, azt, mondjuk, elviszi 20 különböző szervezet. E szervezetek munkatársai az adománnyal olyan szinten elszámolnak, hogy ezt és ezt a csokit Kovács József vette át, itt az aláírása. Mi pedig ezt ellenőrizzük. Aki nem számol el, kizárjuk.”
Az élelmiszerbank évi 35-40 milliós költségvetésből működik, ami összevetve a forgalmazott élelmiszerek milliárd fölötti piaci értékévek, jelentéktelen összeg. „Azt szoktuk mondani, hogy nagyjából egy forint működési költségből 30 forint értékű élelmiszert osztunk szét.” A szükséges pénz nagyrészt támogatásokból jön össze, amit állami pályázatok, az EU-s programhoz rendelt pénzek és az egyszázalékos felajánlások egészítenek ki.
Három teljes állású alkalmazott „viszi” a napi ügyintézést, a logisztikát, adminisztrációt, és van 20 fő önkéntes, aki munka, iskola, gyerek mellett heti néhány órában segít. A kis létszám erős kapacitáskorlát. Cseh Balázs szerint jó volna, ha megnyílnának helyi, megyei élelmiszerbankok. „Ha felállna egy csapat Debrecenben, Pécsett, akkor ott helyben, kisebb, akár városi szinten is működhetnének. A helyi pékek, termelők néhány száz kilós feleslegét be tudnák gyűjteni, el tudnák osztani. Sok kis helyi élelmiszerbank: ebben óriási tartalékok vannak.”
