Belföld

Kódolt az autós-kerékpáros ellentét – estére megbénul a város?

Kritikussá válhat az autós tömeg a fővárosban, hatalmas dugókra kell felkészülni.

Továbbra is másként értékelik a volán mögött és a nyeregben ülők, hogy “az autómentes nap” az immár hagyományos kerékpáros felvonulás miatt az esti órákban forgalmi káoszt okoz. A
Critical Mass szervezői szerint ők legfeljebb egy évben egyszer lehetetlenítik el a közlekedést, míg az autósok ezt megteszik az év minden napján.

Az tény, hogy most is lesznek forgalomkorlátozások a Critical Mass kerékpáros felvonulás idején a fővárosban, az autós forgalomban számítani kell fennakadásokra. A szervezők szerint 18:30-tól sok ezer kerékpáros biciklizik majd a pesti Nagykörúton; az autós közlekedés 19:30-ig “a legjobb esetben is” irányonként egy sávon zajlik majd.

A 4-6-os villamosok zavartalanul fognak közlekedni. Kerülőútnak autóval a Hungária körutat, a Dózsa György utat, a Fiumei utat és a rakpartokat érdemes választani. A kerékpárosok 19:45 és 20:15 között az Erzsébet térre érkeznek, ez a Kiskörút, az Andrássy út és a József Attila utca forgalmában okoz majd jelentős torlódásokat, néhány percig akár teljes leállást is – hívták fel a figyelmet a szervezők.

A Critical Mass felvonuláson csak 12 éven felüliek vehetnek részt, alkoholt inni, a KRESZ-szabályait megszegni ez alkalommal is tilos, a lámpa viszont kötelező mind a 17 városban.

Közben elátkozottá vált a kerékpárosoknak az autómentes nap Szegeden, ahol néhány órán belül két kerékpárost gázoltak el.

Ajánlott link:

Tudnivalók a felvonulásról (criticalmass.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik