Belföld

Hogy működött a városházi polip?

Magánbeszélgetések, informális kapcsolatok révén kapták a politikai utasításokat a félelemben tartott és megfelelni vágyó cégvezetők, hivatalnokok Budapesten – írja legfrissebb, csütörtökön utcára kerülő számában a Figyelő. A korrupt működés kódolva volt a modellben, a főszereplők a leggátlástalanabb visszaélési szintekig jutottak el. A hetilap írásából kiderül: Hagyó Miklós tehetséges menedzser.

Kocsis István, a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. jelenlegi vezérigazgatója szerint a „nokiás doboz” hozta meg a Fidesznek a kétharmados többséget – értesült a Figyelő a vállalat egyik vezetőjétől.

Emlékezetes: Balogh Zsolt korábbi megbízott BKV vezérigazgató nyilatkozta a Magyar Nemzetnek azt, hogy 15 millió forint kenőpénzt vitt egy Nokia logós telefonos dobozban a városházára Hagyó Miklós főpolgármester- helyettesnek. Azt, hogy a történet valóban így játszódott-e le, nem tudni, mindenesetre a plasztikus kép alaposan rögzült a választópolgárok tudatában.

A sztori a parlamenti választások előtt hetekig uralta a hírműsorokat, így valóban rengeteg szavazatot juttathatott a jobboldalnak, hogy folyamatosan részletek jelentek meg arról: a baloldali városvezetés és az általuk kinevezett cégvezetők miként dézsmálták az amúgy is veszteséges fővárosi céget fals tanácsadói szerződésekkel, indokolatlan megbízásokkal. A Figyelő úgy tudja, a BKV igazgatósága előtt van már a belső ellenőrzés óriási táblázata, amely szerint a 2007 és 2009 közötti, összesen 12 milliárdos tanácsadói megbízás közül 5 milliárd forintnyit vizsgál a rendőrség vagy a BKV belső ellenőrzése.

Hagyó Mikóst 2006. december 14-én választották meg főpolgármester-helyettesnek, de az ő kinevezése a Figyelő legtöbb szocialista forrása előtt is rejtély. Nem állt mögötte egyetlen választási siker sem, nem volt mérhető az országos népszerűsége, de még az ismertsége sem volt megfelelő, mégis ő lett az első számú fővárosi szocialista. Mentoraként, támogatójaként emlegették Leisztinger Tamás milliárdos vállalkozót, illetve Schmuck Andor politikust. Azt is mondták Hagyóról, hogy a Köztársaság téri pártközpontban Puch László MSZP-főpénztárnok támogatását is bírta, de ha ez nem is volt igaz, a szocialisták körében mindenesetre elterjedt vélekedés.

A Figyelőnek városházi vállalatok vezetői mesélték, hogy kezdetben az MSZP fővárosi központjában az volt az üzenet (amit például Puch László is képviselt feléjük), hogy a fővárosi cégeket felügyelő politikai posztra Hagyó személyében végre a vállalkozói szférából érkezett egy sikeres menedzser, aki tisztán szeretne látni. Ezért mindent gyorsan át kell világítani, hatékonysági és jogi szempontból is. Az ellenzékiek által csak Hagyó-kabinetnek nevezett CEMI-s (Central European Management Intelligence) tanácsadók valóban rengeteg ésszerű javaslattal álltak elő, és ezek mentén kőkeményen ment előre a hatékonyságjavítás. Környezete szerint Hagyó tényleg sikeres szeretett volna lenni, ezért értelmes lépések sorát is meglépte. Lendületének, hihetetlen energiáinak, semmit nem tisztelő reformtörekvéseinek vitathatatlanul voltak eredményei. Szét tudta például robbantani az Aba Botond érában rögzült, sok pazarló kiskirálysággal (igazgatósággal) működő BKV-rendszert.

A főpolgármester-helyettes és a nevével fémjelzett városi cégvezetések 2008 elején voltak erejük teljében. Utólag tudható, 2007 és 2008 volt az a két év, amikor a legtöbb értelmetlen tanácsadói szerződés született, igaz, ezekről csak egy nagyon szűk lobbikör tudott, és senki sem beszélt róluk. Az ingatag városházi többség miatt a szocialisták remek alkupozíciót szereztek, a főpolgármester csak úgy tarthatta fenn rendszerét, ha együttműködött, s engedett a szocialista kéréseknek.

Aki ismeri a BKV döbbenetes ügyhalmazát, az tudja, hogy szinte világítanak az egyértelmű lopások – írja a Figyelő. Később fantomizált cégek tökéletesen felesleges, vagy el sem végzett sokmilliós megbízásokat kaptak, eszement tanulmányok születtek. Ennek különösen mókás esete a cég fénymásolóinak átvilágítása: e sokmilliós szerződés végterméke az a hatsoros dolgozat lett, amelyből az sem derül ki, hogy hány fénymásolója van a vállalatnak.

„Egy rendszer rohadásának a jele, amikor a semmiből pillanatok alatt ér fel valaki a csúcsra” – mutat rá a Figyelő egy forrása, aki szerint Balogh Zsolt felemelkedése hasonló sztori volt, mint Gyurcsány Ferencé a szocialista pártban. A BKV élén Aba Botondot váltó Antal Attila még befelé úgy adta elő magát, mintha szuverén vezető lenne, az őt követő Balogh Zsolt azonban már mindig látványosan jelezte, hogy Hagyó Miklóshoz kell mennie. Rendre ott szobrozott, üldögélt a szobája előtt, és a belső szakmai értekezleteken is mindig úgy fogalmazott, hogy Hagyó úr ezt kéri, Hagyó úr azt kéri. Villámgyors karriert futott be a BKV-nál holott előtte munkanélküli volt, semmilyen képessége nem volt a cégvezetésre, a munkájához viszont ragaszkodott.

A közlekedési vállalat további alapvető problémája az volt, hogy miközben hűbérúri rendszerben vezették, egyetlen önvédelmi mechanizmus, egyetlen beépített kontroll sem működött. A koalíciós kormányzás önmagában kontroll lehetne, ha a felek egymást is figyelnék. A rosszmájúak szerint azonban a koalíciós kormányzás csak akkor bizonyult kontrollnak, ha a felek összevesztek az üzlet miatt. Aki a koalíción belül igyekezett a rendszer ellen fellépni, azt megfélemlítették, vagy eltávolították, hatáskörét elszívták.

Érdekes az ellenzék szerepe is. A négy éves ciklus összes fővárosi közgyűlési előterjesztésének 80 százalékát az MDF is megszavazta, s kétharmadát még a Fidesz is. A jobboldalon Tarlós Istvánék figyeltek arra, ne lehessen később sem az orruk alá dörgölni, hogy értelmes ügyeket nem támogattak. Az ellenséges árokásós hangulatban ebben volt pozitív, békülékeny üzenet is, de utólag problematikus, hogy az ellenzék olykor nem töltötte be kellően a kritikus kontrollszerepet, s a baloldal vissza is élt ezzel.

(Az ügy további részletei a Figyelő legfrissebb, csütörtökön utcára kerülő számában olvashatók. A lapból kiderül például, miként osztályozhatók a városháza korrupciós ügyei, miről tehet és miről nem Demszky, milyen szerepeket játszott Hagyó Miklós, és milyen karakter Mesterházy Ernő.)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.