Belföld

Elhunyt Szenes Iván

Életének 87. évében hétfőn elhunyt Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész - tudatta a család.

10 fontos SZenes-dal Iván-dalej

1. Kicsit szomorkás a hangulatom máma
2. Próbálj meg lazítani
3. Minden asszony életében
4. Nemcsak a húsz éveseké a világ
5. Isten véled édes Piroskám
6. Úgy szeretném meghálálni
7. Kislány a zongoránál
8. Minek él az olyan
9. Tölcsért csinálok a kezemből
10. Nehéz a boldogságtól búcsút venni

Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt, az egész ország, különböző korosztályok ismerik és dúdolják a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Kislány a zongoránál, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Mindenkinek van egy álma című örökzöldeket.

Ő volt a szövegírója és a zeneszerzője a legnagyobb magyar slágerek egyikének, a Kovács Erzsi által sikerre vitt Hosszú az a napnak. Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Sokoldalúságát, ráhangolódó és rímfaragó képességét bizonyítja, hogy több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.
Szenes Iván temetéséről később intézkednek.


Szenes Iván 1945–1948 között köztisztviselő, 1948–1949-ben a Világosság című lap munkatársa volt, 1949–1950-ben a Fővárosi Népszórakoztatási Intézet, 1951–1956 között a Vidám Színpad dramaturgja. 1956–1961-ben az Országos Cirkusz Vállalat varietéosztályának és szabadtéri színpadainak művészeti vezetője. 1961–1979 között a győri Kisfaludy és a József Attila Színház dramaturgja. 1979-től a Vidám Színpad dramaturgja, kabarék szerkesztője, menedzsere.

Dalszövegei

Szenes Iván összes dalszövege innen letölthető.

Néhány éve a közszolgálati televízió műsorsorozatot indított dalaiból. A főműsor időben sugárzott adások nézettsége elérte a kereskedelmi televíziókét. 2010 júliusában két részletben sugározza az MTV a Szenes Színház című műsort. Az internettől sem idegenkedő művész Klikkelj rám címmel írt egy XXI. századi slágert.

Saját állítása szerint 2000 dalt írt, ebből legalább 120 vált slágerré. Több mint 100 filmben és színházi munkában működött közre. Dalait – Aradszky Lászlótól Karády Katalinig, Korda Györgytől Kovács Katiig, Szécsi Pálig, Zalatnay Saroltáig – több mint 40 előadóművész adta elő. Az Artisjus 2000-es kimutatása szerint Magyarország legtöbbet játszott szerzője.

emlékek

“Büszke vagyok arra, hogy az +istállójához+ tartozhattam és hogy a barátjának tekintett” – hangsúlyozta Aradszky László, hozzátéve: minden előadásán legalább három Szenes Iván-dalt énekel, az Annál az első ügyetlen csóknált, az Isten véled édes Piroskámat, a Nemcsak a húszéveseké a világot. “Most szombaton kétszer adtam elő ezeket, mert kétszer is felléptem” – mesélte az énekes.

Koós János is Szenes Iván szövegeinek köszönheti legnagyobb sikereit. Mint elmondta, utoljára vasárnap találkozott barátjával, akivel énekesi karrierje kezdetére, a hatvanas évek elejére datálódik kapcsolata. Az előadóművész könnyeivel küszködve közölte: nem is arra kíván emlékezni, mennyi sikerét köszönhette Szenes Ivánnak, hanem arra, hogy a 86 éves korában elhunyt művész milyen fantasztikus ember volt. “Mindig azt mondta nekem, és ez volt a legnagyobb dicséret: az én +istállómban+ te vagy a legjobb ló” – emlékezett az énekes.

“Rendkívül jó humorú ember volt, de mint alkotótárs nem egyszerű: nagyon magas követelményeket támasztott magával szemben is. A Próbálj meg lazítani című dalra például ötvenkét szöveget írt” – beszélt egykori munkatársáról Malek Miklós.

“Szenes Iván halálával zenei és színházi életünk, a magyar kultúra kiemelkedő személyiségét veszítettük el. Egész munkássága a magyar fővároshoz kötődött, a legszínvonalasabb pesti könnyűzenei hagyomány egyik legnagyobb alakja volt. Sok százezer budapesti gyászolja” – írta közleményében Demszky Gábor főpolgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik