Belföld

Lezsák: történelmi lehetőség az önkormányzati választás

Lezsák Sándor szerint „nemcsak a részvétel, a győzelem is fontos" az októberi önkormányzati választáson. A Nemzeti Fórum elnökét a Fidesszel szövetséges egyesület ötödik országos gyűlésén ellenjelölt nélkül választották újra.

Lezsák Sándor a szervezet szombati tisztújításakor kifejtette: Magyarországnak végre cselekvőképes, a nemzeti ügyek szolgálatában álló kormánya van.

Az önkormányzati választásról szólva elmondta, hogy a Fidesz-KDNP mintegy 2500 helyen állított képviselőjelölteket, és az ország településeinek egyharmadában polgármesterjelöltet. Ha nagyrészük nyerni tud, az történelmi lehetőség arra, hogy egy lendületes, rendszerváltó időszak következzen az ország életében – vélekedett.

Az Országgyűlés alelnöke – Lázár János fideszes frakcióvezető gondolatára reflektálva, miszerint erősíteni kell a Fideszen belüli szövetségi viszonyokat – úgy fogalmazott: a kormányoldalon nagy táborra, és sok zászlóaljra van szükség. A Nemzeti Fórum pártszövetségen belüli küldetésének a többi között az igazságtételt, a kárpótlás befejezését, a hungarikumok védelmének garantálását, a nemzeti lovasprogram elfogadtatását, a tanyatörvény megalkotását és a szórványban élő magyarok segítését nevezte.

Az egyesület további céljaként említette egy kárpát-medencei népfőiskola-rendszer létrehozását, amely hét-hét magyarországi és határon túli intézményből állna.

Lezsák Sándor arról is beszélt, hogy az 1987-ben Lakiteleken megalakult „politikai aranycsapat” tagjai – rajta kívül Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István, Für Lajos és Kiss Gy. Csaba – ma is rendszeresen eszmét cserélnek, és örömére szolgál, hogy Orbán Viktorral, Semjén Zsolttal, „az új politikai aranycsapattal” is megoszthatják gondolataikat.

Az elnöki beszámoló után a küldöttek Lezsák Sándort – ellenjelölt nélkül – ismét a Nemzeti Fórum elnökévé választották, míg Ékes József jelenlegi és Kelemen András korábbi országgyűlési képviselő a szervezet alelnöke lett.

Az országos gyűlésen Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök azt hangsúlyozta, hogy a magyarok többsége nem keresztény kurzust, hanem olyan keresztény Magyarországot akar, amelyben egyetemes értékeken alapuló törvények születnek.

Bíró Zoltán irodalomtörténész, az MDF első elnöke a Nemzeti Fórumot méltatva azt mondta: noha a Fidesz szövetségeseként önállóan alig jelenik meg, az egyesület a demokrata fórum „teljes politikai és erkölcsi megsemmisülésének” idején megőrizte a lakiteleki örökséget.

A rendezvényen a Nemzeti Fórum önkormányzati képviselőjelöltjei mellett megjelent az MDF több alapító tagja, köztük Csurka István, a MIÉP elnöke, valamint beszédet mondott az egyesület több politikusa és Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.

A Nemzeti Fórum Egyesületet 2004 őszén – Lezsák Sándor vezetésével – MDF-ből kizárt politikusok alakították meg. Jelenleg tizenöten parlamenti képviselők, mindannyian a Fidesz-frakció tagjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik