Belföld

Beperelte a KDNP a Fideszt

Bírósághoz fordult a KDNP sümegi szervezete, annak megállapítását kérve, hogy a Fidesz Sümegen megtéveszti a választókat. A bíróság pénteken elutasította a kérelmet.

Nagy László, a KDNP sümegi szervezetének elnöke közlése szerint „elképedt”, amikor a Fidesz-KDNP sümegi önkormányzati választási listájáról a városi televízió adásából értesült. Teljes kihagyásuk a névsor összeállításánál „finoman fogalmazva is tisztességtelen volt” – mondta Nagy László. Úgy fogalmazott: „levegőnek néztek bennünket”.

Megjegyezte, hogy erre ők is állítottak külön listát. Nagy László arra hivatkozott, hogy Harrach Péter, a KDNP alelnöke korábban úgy nyilatkozott: külön képviselő-jelölti listát lehet állítani, csak külön polgármester-jelöltet nem.

A sümegi KDNP-elnök elmondta: tiltakoztak az ellen, hogy a fideszesek a listán a nevük után írták a KDNP-t, felhasználták a párt logóját is és így gyűjtöttek ajánlószelvényeket.

Emiatt a helyi választási bizottsághoz fordultak, ám a Fidesz és a KDNP pártelnökének megállapodására hivatkozva – miszerint a két párt jelöltjei közösen használhatják a pártjaik nevét, logóját – elutasította a kérelmüket. Fellebbezésükre hasonlóképpen döntött a területi (megyei) választási bizottság is – tette hozzá Nagy László, megjegyezve: a megyei választási bizottság ugyanakkor nem törölte az ő nevét a KDNP sümegi listájáról.

Emlékeztetett ugyanis arra, hogy Lasztovicza Jenő (Fidesz), Tapolca-Sümeg országgyűlési képviselője, aki a régióban a jelöltállításért felel, azt kérte, hogy Nagy Lászlót töröljék a KDNP sümegi listájáról. Ennek a megyei bizottság nem adott helyt – jegyezte meg Nagy László, azt állítva: a parlamenti képviselő – aki egyébként a megyegyűlés elnöke is – telefonon megfenyegette őt, miszerint az akciójának még „következményei lesznek”.

Nagy László hangsúlyozta: ezt követően a megyei bírósághoz fordultak, és a beadványukban annak kimondását kérték, hogy a Fidesz Sümegen megtéveszti a választókat, mert a KDNP nevét, logóját is szerepelteti a listáján, így gyűjtött ajánlószelvényeket is, holott van Sümegen külön KDNP-s lista.

A bíróság pénteken érdemi vizsgálat nélkül elutasította a keresetet – nyilatkozta Bősze Ferenc, veszprémi ügyvéd, a sümegi KDNP-s szervezet jogi képviselője. Megjegyezte: elfogadható, hogy nem a bíróság dolga azt vizsgálni; megállapodott-e és miképpen a Fidesz a KDNP-vel. Az ügyvéd szerint az ügy lényege az, hogy a Fidesz Sümegen teljesen formálisnak tartotta a KDNP létét, „lekezelte” a szervezetet és annak önkormányzati képviselő elnökét, a KDNP-sek pedig „fellázadtak”, és nem kívántak „bokréta lenni a Fidesz kalapján”.

Az ügyvéd szerint a két bizottsági és a bírósági elutasítás ellenére a „mérkőzés” döntetlen, mert szerinte a helyzet jelenleg az, hogy „a Fidesz nem tudta megfúrni Sümegen a KDNP-listát, a KDNP pedig nem tudta levetetni a nevét és logóját a Fidesz-listájáról”.

Végh László, a Fidesz sümegi elnöke, a város alpolgármestere elmondta: két éve tart már a viszály, feszültség a városi képviselő-testületben Nagy László miatt, ugyanis azóta „kilóg a sorból”, és a tavaszi kampányból sem vették ki a részüket. A sümegi KDNP egy „öreguras csapat”, és nem látták az értelmét az együttműködésnek az önkormányzati választáson – mondta Végh László, aki egyébként a KDNP-nek is tagja. Közlése szerint éppen Orbán Viktor Fidesz-elnök és Semjén Zsolt, a KDNP elnökének megállapodása alapján használták a KDNP nevét is a listájukon, és ezt nem helytelenítette sem a helyi, sem pedig a területi választási bizottság.

Lasztovicza Jenőt pénteken többször is kereste telefonon az MTI, de a politikust nem sikerült elérnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik