Belföld

Előzetesbe helyezték Tátrai Miklóst

Előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön.

A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a két gyanúsítottat azért helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, mert feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával, bizonyítékok megsemmisítésével megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást.

A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját kedden vették őrizetbe a Sukoró-üggyel kapcsolatban, amelynek során a gyanú szerint egy, a magyar állam és egy magánszemély tulajdonában lévő földterület cseréje következtében 1,3 milliárd forintos kár érheti az államot.

A főügyészség Tátrai Miklóst különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Császy Zsoltot ugyanezen cselekményhez nyújtott bűnsegédlettel gyanúsítja a főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik