Belföld

Iskolásokat loptak meg

Nyilvános árverésen alig ötvenezer dollárért adtak el Irakban egy 1,9 millió dollár értékű amerikai szállítmányt, amely iraki iskoláknak szánt számítógépeket tartalmazott.

Vincent
Brooks amerikai tábornok, a hadsereg déli hadosztályának parancsnoka
azonnali vizsgálat megindítását követelte annak kiderítésére, hogy
miként kerülhettek aukcióra az iraki gyerekeknek küldött számítógépek,
amelyeket ingyen kaptak volna meg Bábil tartomány iskolái.

A
vámpapírokból egyelőre az derült ki, hogy augusztus 16-án 47 500
dollárért talált gazdára a szállítmány, amelynek árverésre bocsátását
Umm-Kaszr város kikötőjének egyik vezető tisztviselője engedélyezte. A
délkeleti Fáó-félszigeten Umm-Kaszr városban található Irak egyetlen
mélytengeri kikötője.

Az amerikaiak éppen az adomány átadására
készülődtek, amikor döbbenten vették észre, hogy az amerikai adófizetők
pénzéből vásárolt értékes adomány eltűnt, már nyolc napja
értékesítették. Brooks tábornok azt követeli, hogy az iraki hatóságok
vizsgálják ki a kikötő érintett vezetőjének cselekedetét.

Talib
Bajes, a kikötő igazgatója az AP amerikai hírügynökség érdeklődésére azt
mondta, hogy a szóban forgó szállítmány már több mint 90 napja hevert a
kikötőben gazdátlanul. Az iraki törvények értelmében azok a
küldemények, amelyekért több mint három hónapig nem jelentkezik a
tulajdonos, a kikötő által lefoglalhatóak és nyilvános árverésen
értékesíthetőek.

A számítógépek eltűnésének ügye ismét
reflektorfénybe állítja az iraki háborút érintő vita két fontos
gyújtópontját: az amerikai adófizetők pénzének elszámolási
kötelezettségét, valamint az Irakot jellemző széleskörű korrupciót,
amely sokak szerint az egyik legnagyobb kihívás az ország jövőjének
szempontjából.

A Transparency International nemzetközi szervezet
2009. évi listáján 180 ország közül Irak a 176. helyre került a
korrupció elleni küzdelem eredményességét illetően. A Bászrához közeli
Umm-Kaszr kikötőjét használó vállalatok arra panaszkodnak, hogy súlyos
kenőpénzeket csikarnak ki belőlük a hatóságok, s mindezért rossz
minőségű szolgáltatást és drága kezelési költséget kell fizetniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik