Belföld

Boross Péter: Lehetnénk királyság is

Növelni kell a kormányfői pozíció erejét, az államfőnek pedig jelképes szerepet kell szánni - mondta Boross Péter volt miniszterelnök a Heti Válasznak. Arról is beszélt, hogy nem ért egyet az adócsökkentéssel, és megadóztatná a gyermekteleneket.

“Szerintem sokkal inkább a kormányfői pozíció erejét kell növelni, az államfőnek pedig jelképes, reprezentatív szerepet szánni, s ennek megfelelő személyeket választani a tisztségre” – mondta a csütörtökön megjelent interjúban Boross Péter, aki Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére részt vesz az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testületben.

Boross Péter igennel felelt arra a kérdésre, hogy szerinte akkor – ha ilyen lesz az új alkotmány -, Schmitt Pál köztársasági elnök “telitalálat”-e. “Magas, fess, jóképű ember. Remélem elfelejti, hogy saját államfői programot akar alkotni, s elsősorban az érzelmi mezőben mozog majd, az állam atyjaként. Ha így tesz, egy idő után minden bizonnyal meg fogják kedvelni” – fogalmazott.

Változhatna az államforma

Az interjúban arról is beszélt, hogy rossznak tartja a jelenlegi alkotmányt, amelyet szerinte le kell egyszerűsíteni, annak az “egyén és hatalom viszonyáról kell szólnia”.

Boross Péter ismét kiállt a Szent Korona alaptörvényben való szerepeltetése mellett, és arra a felvetésre, hogy “most akár államformát is válthatnánk”, úgy reagált: “Hitem szerint lehetnénk királyság is”, eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új alkotmánnyal.

A gyermekvállalás nem magánügy

A politikus a gyermektelenek különadójával kapcsolatos álláspontját firtató kérdésre elmondta, nem ért egyet az adócsökkentéssel, mert ha alacsonyak az adók, a népszaporulat növelését célzó kedvezmények jelképesek lesznek. “Azaz marad a különadó mint megoldás, hogy a gyereket nem nevelők is arányosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz” – fűzte hozzá Boross Péter, aki szerint “ahol a nő pótolhatatlan, nem a munkahely, hanem a szülőszoba”.

A téma meddő nőket érintő vonatkozása kapcsán azt mondta, “nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből”, a nemzet jövőjéhez vagy gyerekneveléssel, vagy különadó fizetésével lehet hozzájárulni, akinek fontos a nemzet jövője, nem tekinthet pusztán magánügyként a gyermekvállalásra.

A volt kormányfő az interjúban felvetette, hogy 15-20 évig egyetlen, közös történelemkönyvet kellene bevezetni Magyarországon “a sok fércmű helyett”; kényszerhelyzettel magyarázza az Antall-kormány idején lebonyolított privatizációkat és úgy fogalmaz: “Remélem, a Fidesz most nemcsak megnyerte a választásokat, hanem tényleg szétzúzta a baloldalt.”

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

15 May 2019, South Korea, Paju: South Korean flags described with wishes hang from a barbed wire fence on the South Korean side of the "common security zone" on the border with North Korea in the Demilitarized Zone (DMZ). Photo: Peter Gercke/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.