Belföld

Rombol a vihar

A Szolnok megyei Jászkisérről több mint hatvan bejelentés érkezett a tűzoltókhoz különböző károkról a délutáni vihar után, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyének közel ötven százalékát érintette, míg Debrecen főterén teljesen szétverte a hétvégi kulturális rendezvényre felállított sátrakat, faépítményeket, pavilonokat.

A bejelentők fakidőlések, elektromos vezetékek leszakadása és megbontott háztetők miatt kértek segítséget minden megyében, hiszen az égből galambtojásnyi jégdarabok hulltak és a szél tövestől kicsavart fákat.

A tűzoltók folyamatosan végzik a károk elhárítását. A helyzet komolyságát jelzi az is, hogy csak Kisvárdán és környékén több mint száz esetben vonultak ki.

Rombol a vihar 1

Az Új Néplap című megyei napilap internetes portálja, a szoljon.hu pedig arról számolt be, hogy a vihar Szolnokon a Széchenyi városrészben tombolt a leginkább. Mialatt elvonult, a lakótelepi házakban ablakokat tört be, parkoló gépkocsikat rongált meg.

A mennydörgéssel, sűrű villámlással és felhőszakadással érkező zivatar körülbelül este hat óra tájban érte el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, és a leginkább Felső-Szabolcsot érintette.

Rombol a vihar 1

Volt, ahol a vizet is szivattyűzni kellett, például a Nyíregyházához közeli Újfehértón, ahol az egyik lakás tetejét megbontotta a szél. Ott, a város
déli részén szünetel az áramszolgáltatás, csakúgy, mint a
megyeszékhely több városrészében.

Az időjárási helyzet miatt nem tudott felszállni a mentőhelikopter egy életveszélyes sérülttel a hajdú-bihari Nyíracsádon, ezért mentőkocsit küldtek érte. Ugyanakkor Tolcsvai Borfesztiválon sátrakba, a fedett színpadra menekültek a vendégek a délutáni vihar elől, így a helyi iskolát is ki kellett nyitni, hogy a több ezer ember be tudjon oda húzódni.

A viharok okozta rendkívüli események miatt a Magyar Energia Hivatallal közösen tartandó egyeztetést hívott össze a jövő hétre Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője az áramszolgáltatókkal.

A tárgyaláson részt vesznek a Budapesti Elektromos Művek Nyrt., az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt., az E.ON Energiaszolgáltató Kft., valamint a DÉMÁSZ Zrt. képviselői. Az egyeztetés kiemelt témája lesz “a rendkívüli események lakossági áramellátásának biztosításában a hatósági és a szolgáltatói feladatok összehangolása” – tartalmazza az OKF közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik