Belföld

Fidesz: zavaros a csepeli szennyvízberuházás

A fővárosi Fidesz hamarosan Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos elé viszi csepeli szennyvíztisztító kapcsolatos visszaéléseket – ígérik. Majd sorra kerül a Műjégpálya is.

Wertán Zsolt fideszes fővárosi képviselő hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: már most látszanak a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tervezési és kivitelezési problémái. A politikus szerint alultervezték a létesítmény kapacitását, így az nem biztos, hogy mindig képes lesz kezelni a főváros teljes szennyvizét.

A jelenlegi árfolyamon mintegy 122 milliárd forintba kerülő szennyvíztisztítót kedden adták át a városnak, azonban a telep csak egy jogfenntartó nyilatkozattal, úgynevezett kényszerüzemeltetéssel kezdi meg működését, mivel az üzemeltető és a beruházó Fővárosi Önkormányzat nem tudott megállapodni a szerződés módosításának egyes kérdéseiről. A kényszerüzemeltetés arra utal, hogy egy közmű-szolgáltatási feladatot ellátó üzem jogilag még nem rendezett körülmények között működik, azonban a szerződő felek közös szándéka volt az üzem átadás-átvétele.
Wertán Zsolt kifejtette: az átadás-átvétel során felmerülő problémák mellett biztosan Papcsák Ferenchez fordulnak a konzorcium által végzett “túlszámlázások” ügyében. A képviselő megvizsgáltatná továbbá, hogy valóban 122 milliárd forintot ér-e a szóban forgó beruházás.
Frakciótársa, Németh Szilárd megjegyezte, hogy a vizsgálatot szeretnék kiterjeszteni a szennyvíztisztító kommunikációs feladataira kiírt 2005-ös pályázatra is, a Legfelsőbb Bíróság ugyanis az idén már kimondta, hogy a Café PR jogszerűtlenül nyerte meg a tendert.

A fővárosi önkormányzat vezetése azonban a végsőkig elmegy az általuk előnyben részesített cégek támogatásában, így nem kívánják elfogadni a bírósági döntést, illetve kifizetni a pályázaton vesztes cég mintegy 100 millió forintos kártérítési igényét, amely így minden bizonnyal az ősszel megválasztott közgyűlésre hárul majd – fejtette ki a politikus.

Kérdésre válaszolva Wertán Zsolt kifogásolta, hogy a fővárosnak jelenleg semmilyen koncepciója sincs arról, hogy hosszú távon miként lehetne megoldani a szennyvíztisztítás során keletkező iszap környezetbarát és gazdaságos elszállítását.

A fideszes politikus hozzátette továbbá, hogy a jelenlegi, köbméterenként mintegy 270 forintba kerülő csatornahasználati díj 350-400 forintra emelésére számít. Wertán Zsolt szerint a budapesti városvezetés csak 23 forintot fordít az új szennyvíztisztító fenntartására, a fogyasztóknak emellett ugyanis a beruházás fővárosra eső törlesztőrészleteit, valamint az üzemeltető bérleti díját is ki kell fizetniük.

A most átadott szennyvíztisztító beruházás az év végéig egy harmadik tisztítási fokozat kiépítésével és a monitoring kiépítésével folytatódik, amelyek a költsége eléri a 62 millió eurót. Az eddigi beruházási összeg 65 százalékát az Európai Unió Kohéziós Alapja, 20 százalékát a magyar állam, míg 15 százalékát a főváros biztosította.

Németh Szilárd a Városligeti Műjégpálya ügyére kitérve aláhúzta: Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje rövid időn belül már a negyedik levelet kapta a jégpálya felújítását végző cégtől, amelyben azt kifogásolják, hogy a fővárosi önkormányzat nem tanúsít együttműködést az építkezést nehezítő problémák megoldásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik