Belföld

Beült az első két pártdelegált az OVB-be

Héttagúra bővült az Országos Választási Bizottság (OVB), miután az MSZP és az LMP delegáltja is letette esküjét. A pártdelegáltakkal kibővült bizottság ma délután megkezdte ülését, amelynek napirendjén jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele, valamint népszavazási kérdések, népi kezdeményezés elbírálása szerepel.

A testületbe a július 22-én az Országgyűlés által megválasztott választott tagokon kívül az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok delegáltjai is küldhetnek képviselőket.

Litresits András, az MSZP és Szabó Miklós, az LMP parlamenti frakciójának az Országos Választási Bizottságba delegált megbízottja ma tette le esküjét Jakab István, az Országgyűlés alelnöke előtt. (A delegáltak a korábbi, Szigeti Péter vezette OVB-ben is megbízott tagok voltak.) A jogszabályok alapján tehát még delegáltat küldhet az OVB-be a Fidesz, a KDNP és a Jobbik.

Az Országgyűlés július 22-én választotta meg az önkormányzati választás előtt megalakuló OVB tagjait: Bordás Vilmost, Bozsóki Évát, Hunyadfalvi Ákost, Pozsár-Szentmiklósy Zoltánt és Sasvári Róbertet, póttaggá pedig Székely Lászlót. Az előző OVB-nek is tagja volt – az Országgyűlés által választott tagként – Bordás Vilmos, valamint a Fidesz-KDNP delegáltjaként Sasvári Róbert. A jogszabály szerint a múlt héten megválasztott OVB mandátuma a 2014-es országgyűlési választás előtt megválasztandó OVB alakuló üléséig tart.

A párt által megbízott választási bizottsági tag jogai és kötelezettségei megegyeznek a választott tagokéival. Így a megbízott tag nemcsak figyelemmel kíséri a választási bizottság munkáját, hanem tevékenyen részt is vehet benne, és a testület rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutott személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki. Állami költségvetésből nem jár tiszteletdíj a megbízott tagoknak, a párt azonban díjazásban részesítheti az általa megbízottat.

Az OVB független, kizárólag a törvénynek alárendelt szerv, elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.