Az MSZP szerint a magyar nemzet “apránként kezd úgy gondolkodni, ahogy Orbán Viktor szeretné, józan ésszel.” A szocialisták ezzel magyarázzák, hogy a Tárki mérései szerint ma már egyre többeknek esik le a hályog a szemükről és pártolnak el a hazudozó Fidesztől.
Az ellenzéki párt egyértelműnek tartja, hogy egyre többen nem értik, “mire föl retteg attól Orbán Viktor és kormánya, hogy közölje a 2011-es költségvetés sarokszámait és azokat az irányokat, melyek felé szeretné vezetni az országot”.
Az MSZP szerint a Tárki legutóbbi felmérése azt is jelzi, hogy hogy mára ismét két párt van a porondon: a Fidesz és az MSZP, melyek közül a Fidesz 7%-ot vesztett népszerűségéből, míg az MSZP 3%-kal növelte támogatottságát a teljes magyar lakosságra vetítve.
A szocialisták követelik a kormánytól, hogy teljesítse a nemzet azon igényét, hogy megtudhassa a 2011-es költségvetés sarokszámait és irányát, hogy végre kiderüljön, milyen célok felé és hogyan akarja vezetni a nemzetet Orbán Viktor kormánya – zárul a párt közleménye.
Az MSZP mostani közleményében teljesen megfeledkezett a Nézőpont Intézet felméréséről, amely szerint 10 százalékkal nőtt azok aránya, akik egyetértenek a polgári kabinet tevékenységével, Orbán Viktor munkájával pedig a megkérdezettek 64 százaléka elégedett.
A szocialisták arra sem reagáltak, hogy az Orbán-kormány tevékenységét az embereknek több mint a fele (54 százalék) pozitívan ítéli meg, ráadásul a kabinet megítélése jelentősen javult az egy hónappal ezelőttihez képest.