Belföld

TÁRKI: csökkent a Fidesz, nőtt az MSZP támogatottsága

Administrator
Administrator

2010. 07. 29. 05:39

A biztos szavazók között 42 százalék a Fidesz-KDNP előnye az MSZP előtt.
Korábban a témában:

A TÁRKI szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága júliusban kis mértékben csökkent, az MSZP-é pedig nőtt. Ugyanakkor a kormányzó és az ellenzéki párt tábora között továbbra is jelentős a különbség.

A pártpreferencia-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében hét százalékkal 39 százalékra csökkent, míg az MSZP tábora a teljes lakosság körében három százalékkal 13 százalékra emelkedett. A biztos szavazók körében már 62 százalék a FIDESZ-KDNP és 20 százalék az MSZP szavazóinak aránya, azaz a kormánypártok 42 százalékponttal vezetnek az MSZP előtt.

Az ezer fő megkérdezésével zajlott reprezentatív felmérésből kiderült az is, hogy az új parlamenti pártok támogatottsága az elmúlt hónaphoz képest nem változott; a biztos pártválasztók körében a Jobbikra 11 százalék, az LMP-re 6 százalék szavazna. A parlamenten kívüli MDF szavazói a teljes lakosságon és a pártválasztók körében is egy százalékot tesznek ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.