Belföld

Ismét elnapolták a leányfalui gázoló tárgyalását

Ismét elnapolta kedden a dublini felsőbíróság Francis Ciarán Tobin, a Leányfalun két gyermeket halálra gázoló ír férfi kiadatási tárgyalását.

Az MTI igazságügyi forrásokból úgy értesült, hogy az ügy kétnapos meghallgatáson október 28-a után folytatódik.

2009 decembere óta ez a 11. alkalom, hogy a tárgyalást elnapolják. Az elmúlt hónapokban lezajlott rövid meghallgatások során jórészt az eljárás halasztásáról és az adatok kiegészítésének elrendeléséről született döntés.

Tobin, az Irish Life biztosítótársaság volt magas rangú tisztviselője, három évig dolgozott a cég képviseletében Magyarországon. 2000. április 9-én, Leányfalun Volvójával előzés közben felhajtott a járdára, és elütött két kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak.

Az egyik áldozat öt-, a másik kétéves volt. Utóbbi babakocsiban ült a szerencsétlenség pillanatában.

A gázoló 2000. november 30-án, kiküldetése lejártával távozott Magyarországról. Két évvel később távollétében az eljáró magyar bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte. Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy Tobin legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható szabadlábra.

A baleset ír felelősét tavaly novemberben – a magyar hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján – Dublinban őrizetbe vették, de szabadlábon védekezhet. Ennek egyik feltétele, hogy a bíró által megszabott időpontokban meg kell jelennie a dublini felsőbíróságon, emellett hetente háromszor a lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon is jelentkeznie kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik