Belföld

Kettőslátás Szigethalmon

Több mint kétszáz, az ország különböző pontjairól érkező ikerpár ünnepel együtt a tizenegy éve számukra kitalált találkozón.

Ilyenkor senki sem csodálkozik, ha duplán vagy triplán lát, hiszen itt ez a természetes. A szervezők kérésére az ikrek egyforma ruhában érkeznek a találkozóra. Természetesen nem csak egypetéjű ikrek jönnek el, részt vesznek a kétpetéjűek is, de voltak itt már ötös ikrek is. Idén valószínűleg a szigethalmi két hete született hármas ikrek a legfiatalabbak, a legidősebb pedig egy nyolcvan éven túli hölgypár. Az ország egyetlen hivatalos ikertalálkozóját kezdetben Ercsiben rendezték, hatodik éve azonban már Szigethalom ad otthon neki. Az évek alatt kialakultak az állandó programok: ikerszépségverseny – itt csak egypetéjűek vesznek részt -, amelynek ma már három kategóriája van: gyerek, felnőtt és szenior, s közülük mindig nagy tetszést arat az „Ikrek Királynői”, akiket a fiatal korosztályból választanak. A program az ikrekről szól, de nem csak nekik – emelte ki Domonkos István, a rendezvény szervezője. Az egész napos rendezvénynél elsősorban a nagycsaládosokra gondoltak, de van főzőverseny, Klíma Klub és Zöld Sziget.
Kettőslátás Szigethalmon 1

Rendszeresesen jönnek külföldről, idén például Szerbiából, de várnak párokat még Szlovákiából és Lengyelországból. Már felvették a kapcsolatot Olaszországgal, és keresik a kontaktust az amerikai Twinsburggel is.

A program rendszeres résztvevője Tárnoki Ádám Domonkos és Tárnoki Dávid László ikerkutatók, orvosok, akik maguk is ikrek. „Az orvostudomány az ikrek tanulmányázására különös figyelmet fordít, az egy- és kétpetéjű ikrek összehasonlításakor az öröklött gének és a környezeti hatások befolyása tanulmányozható” – magyarázta Tárnoki Ádám Domonkos, aki elmondta azt is: Magyarországon a becslések szerint mintegy 90 ezer egypetéjű pár van.

Az egypetéjű ikerterhességek arányát illetően Magyarország a középmezőnyben van: nálunk minden 75., az Egyesült Államokban minden 35. születés ikerszülés, a két véglet Nigéria és Kína: az előbbinél 23, az utóbbinál 250 ez a szám.
Kettőslátás Szigethalmon 1

Minden bizonnyal az egyik leghűségesebb látogatója a találkozóknak Bán Mária és Bán Ilona, akik mindössze kétszer hiányoztak. A hatvannégy évüket büszkén vállaló, fiatalos és kiegyensúlyozott – tavaly szenior kategóriában első helyezett – ikerpár mindig örömmel jön el, számos ismerősük van már, és még mindig „rácsodálkoznak” a többi ikerre. Az a nem mindennapi körülmény, hogy „tükörképben élnek”, számukra több jót hozott, mint rosszat – mondta el Mária. Egyetlen dolgot nem tudtak elfogadni: a külvilág hajlamos volt őket egyetlen személyiséggé összevonni; gyakran csak annyit mondtak, hogy „az ikrek”, „a lányok”, és egyszerűen nem volt nevük. Az összetartás nagyon erős és nagyon fontos – mondta Ilona ”még ma is egyformán öltözködünk, hasonló az érdeklődési körünk, és az sem lehet véletlen, hogy mindketten óvónők lettünk”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik