A középkorú nőt a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsok közül – közölte Benke Donát, a szentendrei tűzoltóság szóvivője. Hozzátette, hogy az autó vezetőjét a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője késő délelőtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy már befejeződött a helyszínelés, így az útzár megszűnt.
Mint a balesetről közölte, a személygépkocsi – feltehetően a sebesség helytelen megválasztása miatt – átsodródott a szemközti sávba, ahol érintőleges összeütközött az ott szabályosan közlekedő autóval, majd a sofőr a kormányt elrántva járművével nekicsapódott egy oszlopnak.