Azonnali hatállyal ismét felmentett egy vesztegetés gyanújába keveredett tábornokot Hende Csaba, honvédelmi miniszter – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A tábornok beosztásából való felmentésével egy időben Hende Csaba ismét megerősítette, hogy az új honvédelmi vezetés teljesen felszámolja a Magyar Honvédségnél a szocialista kormányzások idején kialakult korrupciós hálót.
A közleményben emlékeztettek a honvédelmi miniszter korábbi kijelentésére miszerint: a Magyar Honvédség megújulásához elengedhetetlen, hogy mindazokat eltávolítsák, akik személyükben váltak méltatlanná az egyenruhához és szégyent hoztak a Magyar Honvédség becsülettel helyt álló katonáira és civil alkalmazottaira.
A Budapesti Katonai Ügyészségre gyanúsítottként berendelt fontos beosztásban dolgozó magas rangú katonai vezető a számonkérés során beismerő vallomást tett – tették hozzá a közleményben.
Hende Csaba június elsején sajtótájékoztatón a szakmai és morális válsággal indokolta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetésében általa kezdeményezett, személyi változásokat.