Belföld

Sok új arc az MSZP új vezetésében

Egy hónapon belül véget ér a teljes tisztújítás az MSZP-ben. A jelenlegi elnökség tagjai közül többen már bejelentették, hogy nem indulnak - írta a Népszabadság.

Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök nem vállal semmilyen formális tisztséget, és hasonló döntést hozhat Kiss Péter jelenlegi alelnök is. Lamperth Mónika elnökhelyettes és Veres János elnökségi tag már egyértelművé tették, hogy függetlenül az esetleges jelölésektől, nem kívánnak felső vezetői posztért indulni. Egyelőre még nem hozott végleges döntést Hiller István volt pártelnök, Szekeres Imre elnökhelyettes és Juhász Ferenc elnökségi tag.

Vadai Ágnes korábban maga mondott le elnökségi tagságáról. Herczog Edit EP-képviselő és Bárándy Gergely elnökségi tag mögül elfogyott a korábbi támogatás. Ujhelyi István parlamenti alelnök lett, állítólag más pozíciót most nem is vállalna.

Az MSZP társult ifjúsági szervezete, a Societas elnöke Varga László azonban nemrég bejelentette, hogy távozik a fiatal szocialisták éléről. A lap úgy tudja, Borsod megyei elnökhelyettes lehet. A Societas elnöki székére két pályázó maradt: miután Patek Gábor volt budapesti irodavezető távozott a pártból, Varga utóda így Oroszvári Péter Societas-elnökhelyettes vagy Winkfein Csaba volt parlamenti képviselő lehet.

A jelenlegi országos elnökségből Puch László pártigazgató újrázása tűnik biztosnak. Igaz, hogy a pártigazgatói posztra bejelentkezni látszik Szabó Imre volt környezetvédelmi miniszter is.

Az elnökhelyettesi posztra leginkább Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert említik esélyesként, mint aki Mesterházy Attila mögött a párt második számú irányítója lehet. Az új elnökségbe várják Szabadkai Tamás Fejér megyei alelnököt, Lukács Zoltán Komárom- Esztergom, Gúr Nándor Borsod és Harangozó Tamás Tolna megyei elnököket.

Ifjúsági kvótán állítólag Jeszenszki András nyíregyházi önkormányzati képviselő az egyik esélyes, női kvótán pedig Szabóné Müller Tímea Pest megyei alelnök és Kunhalmi Ágnes II. kerületi önkormányzati képviselő. Szintén az új elnökség tagja lehet Horváth Csaba budapesti főpolgármester-jelölt, aki várhatóan fővárosi pártelnök lesz, miután a jelenlegi vezető, Burány Sándor nem indul újra.

Az országos választmány elnöke Botka László szegedi polgármester lehet, de szívesen folytatná a munkát Simon Gábor is – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik