Belföld

Kövér eltávolíttatná Károlyi szobrát

Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke a Parlament melletti Károlyi-szobor eltávolítását ígérte a Magyar Hírlap és az Echo Tv közönségtalálkozóján.

Négy év múlva már nem fog a mostani helyén állni a Károlyi-szobor – jelentette ki a Fidesz vezető politikusa. Kövér László személyes véleményét hangsúlyozva elmondta, hogy a Károlyi-szobor helyére Kéthly Anna egykori szociáldemokrata pártelnök szobrát kellene állítani.

A Fidesz választmányi elnöke szerint az MSZP nem véletlenül nem merte Kéthly Annáról elnevezni a pártalapítványát, és kormányzásának a rendszerváltozás utáni tizenkét éve alatt nem avatott fel egyetlen köztéri Kéthly-szobrot sem. Kéthly valódi szociáldemokrata, baloldali volt, nem úgy mint a mostani „szocialista áldemokraták” – hangsúlyozta.

A volt miniszterelnök szobrát időnként vörös festékkel öntik le (Fotó: MTI)

A volt miniszterelnök szobrát időnként vörös festékkel öntik le (Fotó: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik