Belföld

Nem törődik a mentelmi joggal az elszámoltató

Papcsák Ferenc szerint mindenkinek felelnie kell, aki jogi normát sértett.

Papcsák Ferenc, az elszámoltatással és korrupcióellenes küzdelemmel foglalkozó kormánybiztos szerint munkájában a közérdeknek kell győznie, mindenkinek felelnie kell, aki megsértette a jogi normákat – derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából.

“A munkám során a társadalmi közérdeknek kell győznie. Számomra lényegtelen, kinek van mentelmi joga és kinek nincs, aki megsértette a jog normáit, annak felelnie kell” – mondta a lap keddi számában megjelent interjúban a fideszes politikus.

Úgy fogalmazott: nagy társadalmi elvárás van az elszámoltatás és a közpénzek felhasználása körüli kérdésekben. “Nagyon súlyos bizonyítványt állítottak ki magukról a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok, ezért a feladat leginkább egy nagy kihívás a számomra ahhoz, hogy tisztán és a jog szabályait maximálisan betartva koordináljam ezt a kormányzati feladatot” – mondta.

A politikus szavai szerint megbízatása maximálisan két évre szól. A konkrét ügyekkel kapcsolatban, amelyek vizsgálódásának tárgyai lehetnek, említette a BKV, a MÁV, a Volán-társaságok, a Leader-program ügyeit, de megjegyezte, hogy képviselőtársaitól a parlamentben számos borítékot kapott, amelyek tartalmát hamarosan feldolgozzák.

A vizsgálódás nemcsak büntetőjogi, de akár polgári jogi, akár munkajogi felelősség megállapítására is ki fog terjedni – mondta a kormánybiztos. “Fontos azoknak a károknak a felbecsülése, amelyekkel a polgárokat, a magyar nemzetet megkárosították. Erre jelenleg még tapogatózások sincsenek” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik