Belföld

Mennie kell a vezérkari főnöknek

Menesztette a vezérkari főnököt és helyettesét a honvédelmi miniszter. Hende Csaba bejelentette, hogy nemcsak Tömböl Lászlónak és Hazuga Károlynak kell mennie, hanem a Katonai Biztonsági Hivatal, a Katonai Felderítő Hivatal és az Állami Egészségügyi Központ főigazgatójának is. A szocialista Vadai Ágnes érthetetlennek nevezte a döntést.

Hende Csaba a honvédség legfontosabb posztjain rendelt el személycseréket alig két nappal hivatalba lépése után. A miniszter szakmai és morális válsággal indokolta a leváltásokat, amely több területet is érint.

A tárca vezetője június 5-ével kezdeményezi a köztársasági elnöknél Tömböl László vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének felmentését. Hazuga Károly altábornagy, vezérkarfőnök-helyettest pedig keddi nappal mentette fel, ahogy Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ főigazgatóját is.

Madarász Károly altábornagynak, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatójának és Kovácsics Ferenc altábornagynak, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójának felmentését szintén június 5-i hatállyal kezdeményezi a szakminiszter a kormányfőnél.

Tömböl László vezérkari főnök utóda információk szerint Benkő Tibor altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) vezetője lesz, míg Kovácsics Ferenc altábornagytól, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójától Domján László dandártábornok, az ÖHP eddigi törzsfőnökhelyettese veheti át a hivatalt.

Vadai: túl gyors a tempó

A honvédelmi minisztérium volt államtitkára szerint minden politikai vezetőnek joga van megválasztania azt a személyt, akivel együtt akar dolgozni. Vadai Ágnes ugyanakkor túl gyorsnak és érthetetlennek nevezte Hende Csaba döntését.

A szocialista politikus az fn.hu-nak azt mondta, egy olyan miniszter, aki a 90-es években látott utoljára hadsereget, majd hivatalba lépése után 48 órával levált egy négy csillagos tábornokot, az vagy zseni, vagy nem tudja, mit csinál. Szerinte példátlan eset történt, ami bizonytalanságot szül a 26 500 fős állományban.

Tömböl László eligazítja Hende Csabát

Tömböl László eligazítja Hende Csabát

Tömböl Lászlót tavaly januárban nevezték ki a hadsereg élére, miután elődje Havril András nyugdíjba ment. Az 53 éves mérnök vezérezredes a NATO nápolyi és veronai központjában szolgált, de fél évet Koszovóban is eltöltött, ahol a KFOR erők kiképzését vezette.

vezérkari főnökök 1990-től

Tömböl László vezérezredes (2009. január 16. – 2010. június 5.)
Havril András vezérezredes (2005. február 1. – 2009. január 15.)
Szenes Zoltán altábornagy (2003. március 1. – 2005. január 31.)
Fodor Lajos vezérezredes (1999. augusztus 1. – 2003. február 28.)
Végh Ferenc altábornagy (1996. június 6. – 1999. július 31.)
Németh Sándor altábornagy (1994. november 1. – 1996. június 5.)
Deák János vezérezredes (1991. szeptember 9 – 1994. október 31.)
Borsits László altábornagy (1990. március 1 – 1991. szeptember 8.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik