Belföld

Hagyó-ügy: Demszky elismerte felelősségét

Demszky Gábor elismerte politikai felelősségét a Hagyó-ügyben az Indexnek, de nem számít arra, hogy gyanúsított lesz, arról pedig nincs tudomása, hogy a Városházáról finanszíroztak pártokat.

Az interjúban a szabad demokrata főpolgármester szorgalmazta az “igazságos igazságszolgáltatást és ezeknek az ügyeknek a rendezését”. Arra a felvetésre azonban, hogy ezt miért nem tette korábban, a főpolgármester elmondta: a városházi szocialista-szabad demokrata koalíció felbontásának felelősségét nem vállalta. Amikor a gyanú árnyéka felmerült, hogy olyasmi történik, ami szabálytalan lehet, akkor közbeavatkozott.

Pénz helyett csak javaslatok

Antal Attilának (egykori BKV-vezérigazgató) távoznia kellett az Alfa-busz-botrány után, és akkor is lépett, amikor 2008 tavaszán több közműcég vezetője szólt, hogy különböző emberek Hagyó Miklósra hivatkozva megjelentek náluk – mondta. A főpolgármester nem tagadta, hogy munkatársainál megjelentek Hagyó emberei, és “ugyan pénzt nem követeltek, de különböző javaslatokat tettek”. Demszky szerint ezek a “javaslatok” általánosságokban hangzottak el, ezért az ő intézkedése is általános volt.

Demszky hangsúlyozta, nem tudott arról, hogy jelenleg előzetes letartóztatásban lévő tanácsadója, Mesterházy Ernő a napvilágra került vallomások szerint informális megbeszéléseken ott ült Hagyó vagy Hagyó képviselője mellett, és például ingatlanokról érdeklődött, vagy javaslatokat tett közműcégek vezetőinek.

A pártfinanszírozás a kritikus

“Semmiféle osztozkodásról a két párt részéről nem tudok. Arról, hogy a Városházáról finanszíroztak volna pártokat szintén nincs információm” – hangoztatta a szabad demokrata politikus, aki ugyanakkor kijelentette azt is: “Szerintem egy területet kell rendbe tenni: a pártfinanszírozást. “Az egész ciklusnak a legnegatívabb tanulsága az, hogy óriási koncentrált hatalom került egyetlen emberhez, Hagyó Miklóshoz és köreihez, és hogy ezt nem akadályoztam meg idejében.

Elismerte felelősségét

A BKV-t felügyelő volt szocialista főpolgármester-helyettessel kapcsolatban megjegyezte: “tulajdonképpen korábban is felmondható lett volna a koalíció, elvehettem volna a felügyeletet, de annak lettek volna nem kívánatos következményei. Ez az én politikai felelősségem”. Demszky az Index.hu kérdésére elismerte, hogy “korábban komolyabban meg lehetett volna vizsgálni ezt a kérdést, és erről döntésre jutni, de annak az lett volna a következménye, hogy a város valószínűleg működésképtelenné válik (…) ha ez a ciklus elején bekövetkezik, akkor az utolsó három évet nem tudtuk volna végigvinni, és akkor jön a Fidesz. Ezt akkor nem bocsátották volna meg nekünk a baloldali szavazók”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik