Törvénytelenül zajlanak a miniszterjelölti meghallgatások a parlamenti bizottságokban – ezt mondta Kovács Tibor (MSZP) Matolcsy György meghallgatásán a gazdasági bizottságban kedden. Szerinte az alkotmány értelmében kinevezett miniszterelnöknek, nem a még csak kijelöltnek kell előterjesztést tenni a kormánytagokra, ahogyan az korábban is történt.
Rogán Antal (Fidesz) szerint a házszabály és annak értelmezése lehetővé teszi a miniszterjelöltek jelölését illetve meghallgatását azelőtt, hogy az Országgyűlés elfogadja a kormányprogramot és megválasztja a kormányfőt. Kovács Tibor szerint viszont a házszabály nem írhatja felül az alkotmányt, ezért a Házbizottság összehívását szorgalmazta.