Belföld

Bizonytalan Simor helyzete

A Raiffeisen elemzői szerint is vége szakad májusban a magyar kamatcsökkentési sorozatnak, mivel az ország kockázati megítélése ezt már nem teszi lehetővé - írják a bank szakértői hétvégi elemzésükben. Ráadásul úgy látják megnőtt az esélye Simor András jegybankelnök eltávolításának is - írja a Napi Gazdaság.

Orbán Viktor, miniszterelnök jelölt a héten ismét szóba hozta a jegybankot, mondván, „nincsenek meg az alapjai a szükséges együttműködésnek”, viszont ezen gyorsan változtatni kívánnak. Matolcsy György nyilatkozata megvilágítja, hogy miről is van szó – írja a Raiffeisen.

Az „új kormány gazdaságpolitikai céljai megvalósítását támogató jegybanki vezetésre van szükség” az új kormány vezetője szerint.

Mivel a jegybank elnökét és a monetáris tanács tagjait csak „súlyos kötelezettségszegés” esetén mentheti fel a köztársasági elnök, kérdéses, hogy Simor András „off-shore” ügye ebbe a kategóriába tartozik-e. Ugyanakkor Raiffeisen elemzőinek a véleménye szerint megnőtt annak a valószínűsége, hogy a Fidesz tényleg megpróbálja eltávolítani Simort, és annak is több esélyt adnak, hogy ezt sikerrel teszi.

Arról is beszámolnak, hogy szerintük, Varga Mihály tényfeltáró bizottsága 170 milliárd forintos lyukat talált a költségvetésben. Ezzel arra a Malév 100 milliárd forintnyi követelésállományára és a Vértesi Erőmű munkaerőpiaci bevételinek 70 milliárd forintos hiányára utalnak. Így, a mai állás szerint a jövő hétvégén hivatalba lépő kormány 3,8 százalék helyett 4,5 százalékos hiánnyal tartja reálisnak az átvételkor az idei államháztartást. Ehhez még hozzájöhet az állami vállalatok adósságátvállalásának költsége, illetve az adócsökkentések. Ezért a Raiffeisennél valószínűtlennek tartják, hogy 5 százalék alatt maradjon idén az államháztartás hiánya.

Mindez nem javítja Magyarország kockázati megítélését, ezért nem számítanak arra, hogy május végén újból kamatot csökkentene a monetáris tanács, illetve arra sem, hogy az euró árfolyama tartósan 275 forint alá menne.

A kamatcsökkentés végére utalt már a héten Bihari Tamás, az MNB Monetáris Tanácsának a tagja is. Bihari is azt mondta, hogy a május 31-i kamatos ülésen véget érhet a jegybank tíz hónapja tartó kamatvágási periódusa, mivel az eurózóna szuverén adósi válsága miatt megnőttek a kockázatok.

Véleménye szerint a kamatvágási ciklus nem folytatódhat, mert Magyarország kockázati felára hetek óta nő és az inflációs kilátások is csak kevéssé teszik indokolttá a további monetáris enyhítést. Amikor a magyar kockázati felár növekedéséről beszélünk, akkor nem a relatív rosszabbodásról van szó, hanem általában a globális kockázati felárak emelkedéséről, amely szűkíti az MNB mozgásterét is a kamat csökkentésekor – mondta Bihari, aki a legutóbbi, április 26-i kamatdöntő ülésen a kisebb, 25 bázispontos vágás mellett voksolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik