Belföld

Kósa: A választójogi törvény idejét múlt

Kósa Lajos szerint az 1990-ben megalkotott, 1994-ben módosított önkormányzati választójogi törvény számos pontja idejét múlt és sérti az arányosság elvét. Az MSZP szerint nem jó a javaslat.

A Fidesz ügyvezető alelnöke expozéjában a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában csütörtökön az Országgyűlésben újból megerősítette: javaslatuk az önkormányzati testületek létszámát csökkenti, az önkormányzatokét nem.

Mint mondta, az októberi önkormányzati választásokon már az új szabályok szerint kell szavazni, ahhoz még benyújtanak további két előterjesztést: módosítják az eljárási szabályokat, és rögzítik majd azt is, hogy egy-egy alpolgármestert, főpolgármester-helyettest, megyei közgyűlési alelnököt kelljen a testületből megválasztani a polgármester, illetve a közgyűlési elnök javaslatára.

Kósa Lajos a parlament előtt lévő választójogi törvényjavaslatról elmondta: megőrzik az eredeti törvény és választási rendszer szerkezetét, a kislistás elnevezés helyett bevezetik az egyéni listás rendszert, a lélekszámhoz igazítják a képviselő-testületek tagjainak számát, a kompenzációs listák segítik az arányosság elvét, a megyék egy választókerületet alkotnak majd.

Az MSZP szerint a javaslat másról szól

A szocialista Botka László szerint a Fidesz a képviselők számának csökkentése népszerű szlogenje leple alatt teljes egészében átalakítja az önkormányzati választási rendszer logikáját, ezzel a nagyobb városokban nem lesz arányos a rendszer. Szeged MSZP-s polgármestere csütörtökön, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat kapcsán leszögezte: az MSZP támogatja az önkormányzati képviselők számának csökkentését, de a Fidesz által benyújtott javaslat nem a képviselők számának csökkentéséről szól.

Szerinte a 10 ezer főnél nagyobb településeken, azaz a városokban, a Fidesz kiiktatja a választási rendszerből az arányosság elvét, a javaslat kétszer-háromszor nagyobb arányban csökkenti az arányosítást biztosító kompenzációs listás mandátumok számát, mint az egyéni körzetekben. Emlékeztetett: az általános vitában felszólította a Fidesz képviselőit, vonják vissza a törvényjavaslatot, és új formában nyújtsák be; csökkentsék a felére az önkormányzati képviselők számát, de a választási rendszer logikája ne változzon, maradjon meg az arányos rendszer a nagyobb városokban.

A Fidesz javaslata a „győztes mindent visz” elvén alapul – fűzte hozzá Botka László. Úgy vélekedett, hogy morbid az az új szabály, amely szerint a kompenzációs listás mandátumoknál nemcsak a vesztes képviselőkre, hanem a győztes képviselőkre leadott voksokat is figyelembe kell venni, ha az meghaladja a leadott szavazatok 50 százalékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik