Belföld

Bajnai: többet tettünk, mint amit vállaltunk

Bajnai Gordon szerint a válságkezelő kormány tiszta lelkiismerettel, a magyar polgárok megértése és áldozatvállalása előtt fejet hajtva mondhatja: amire vállalkoztak, az elvégezték, sőt még többet is tettek.

Az ügyvezető miniszterelnök kormánya utolsó ülésén úgy fogalmazott: “az országot jobb és stabilabb állapotban adják át a következő kabinetnek, mint ahogyan azt egy évvel ezelőtt átvették”.

Tájékoztatása szerint a kormány az utolsó ülésén két kiemelkedően fontos témát tárgyal meg: az árvízi védekezés legfontosabb feladatait, valamint a kormányzati átadás-átvételt.

Bajnai Gordon megköszönte az egész országnak az eddigi árvízi védekezést. “Példás nemzeti egység jött létre ebben a helyzetben” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik