Belföld

Helyén maradt a halasi zárt osztály vezetője

Óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték az elmúlt napokban azt a kiskunhalasi ápolót, akit egy ápolt sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszakkal gyanúsítanak- írja a Népszabadság.

A fokozott ügyészi felügyelet mellett zajló nyomozás során három ápolót vettek őrizetbe. Egy másik ápolót azzal gyanúsítanak, hogy nagyon súlyosan megvert egy ápoltat. E cselekmény jogi minősítése különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérlete. A harmadik ápolót zsarolással gyanúsítják. A nyomozók szerint apró ajándékokat kért egy ápolttól azzal, hogy akkor nem veri meg, nem zárja el.

Noha a nyomozás során a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának zárt osztályán dolgozók közül három ápolót meggyanúsítottak, az intézet vezetőjét nem mozdították el posztjáról – írja a lap szegedi tudósítója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik