Belföld

Estig narancsriasztást adtak ki

Az egész ország területén északi, északnyugati szélre kell számítanunk a Dunántúlon és Közép-Magyarországon. Egyes helyeken az erőssége elérheti akár a 30 km/órát is. Az eső lassacskán eláll, keddre már „csak” sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Főként a Dunántúli-középhegység környezetében és a Duna vonalán (a főváros környékén is) síkvidéken helyenként 90-105, a Bakony magasabb, nyíltabb részein 110-130 km/h széllökésekre is számítani lehet. A délnyugati határ közelében és északkeleten és a Tiszántúlon viszont mérsékeltebb lesz a szél. Éjjel eleinte a Balaton környékén, Móri-árok körzetében még előfordul viharos szél, kedden napközben 60-85 km/h közötti széllökések valószínűek – írja a met.hu.

A Duna vonalától keletre erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még további esőre, záporra számíthatunk. Egyre kevesebb helyen lesz intenzív esőzés, hétfőn a Győr-Pécs vonal körülbelül 150 kilométer széles sávjában jellemzően 8-15 milliméter további eső esik, másutt csak kisebb körzetekben haladhatja meg az 5 millimétert. Északkeleten kis valószínűséggel zivatar is lehet. Kedden főként a keleti, északkeleti országrészben valószínű további 2-15 milliméter csapadék.

Forrás: met.hu

Forrás: met.hu

A Bakonyban hétfőn késő estig 3-15, kedden (futó záporokból) 2 milliméter csapadékra számíthatunk, a Bükk hegységben estig még 5 milliméternyi záporeső hullhat, holnapra azonban ismét nagyobb mennyiség – 3-15 milliméter – hullhat. Szombatig már csak elszórtan – az ország területének 10 százalékán – számíthatunk jelentős mennyiségű (legalább napi 5 milliméter) csapadékra.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10 fok között alakul, ám nappal sem lesz sokkal melegebb: keleten 10, 15, a Dunántúlon 16, 19 fok között valószínű. A hétvégére beköszönthet az évszaknak megfelelő idő: akár 26 fokot is mérhetünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik