A csatornákból visszafelé folyik, ömlik a víz, homokzsákok százai szegélyezik az utcákat, ölelnek körbe házakat, és az eső továbbra is szakadatlanul esik.
A kiliáni városrész déli részén a legkritikusabb a helyzet, autók állnak majdnem a küszöbig a vízben. Többen védekeznek, homokzsákokat pakolnak, mások csak nézik az áradatot, sokat megélt idősek pedig csóválják fejüket: mondván, ilyet még nem láttak életükben. A Szinva patak innen néhány száz méternyire lépett ki medréből, és bár több százan védekeznek, a víz megállíthatatlanul hömpölyög.
Káli Sándor Miskolc polgármestere azt mondta, hogy a városvezetés minden olyan intézkedést megtett, amelyet egy vészhelyzetnél meg kell tenni, minden erőt mozgósítottak, több száz ember védekezik, köztük polgárőrök, városőrök, a Városgazda Kft. emberei, s a közcélú, közhasznú munkát végzők is.
„Kárenyhítés történik, mert ez természeti katasztrófa, drámai a helyzet” – mondta a polgármester.
Menekítik az embereket
Több embert kell kimenekíteni Miskolcon, a lehullott nagy mennyiségű eső, a megáradt Szinva-patak és egyéb vízfolyások miatt.
A diósgyőri vár környékén, valamint a Köztársaság út környékén és a Könyves Kálmán úti Általános Iskola térségében menekítik ki otthonaikból az embereket.
Kiöntött a Szinva patak Miskolc belvárosában (MTI)
Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy pillanatról pillanatra változik a helyzet. Nem szivattyúzzák a vizet, mert ez egyelőre értelmetlen lenne. Homokzsákokkal próbálják terelni az ár útját, illetve az életmentésre összpontosítanak.
Önkénteseket várnak
Önkénteseket várnak az árvízi védekezéshez Miskolcon – közölte Veres László, az önkormányzat szóvivője.
A Miskolcon lehullott jelentős csapadék miatt ismét kilépett medréből a Szinva, elárasztva több városrészt. A szombat éjszakai helyi védelmi bizottsági ülés után vasárnap délelőtt vészhelyzet elrendelését kezdeményezte Káli Sándor, Miskolc polgármestere – emlékeztetett a szóvivő, megjegyezve, hogy ennek megerősítését várja a kormánytól a város védelmi bizottságának vezetője.
A vészhelyzet elhárításában a megyeszékhely polgármestere önkéntes segítők jelentkezését kéri. Azok, akik részt kívánnak venni a védekezésben, Orosz Lajos alpolgármesternél jelentkezhetnek a Diósgyőri Gimnáziumban (Miskolc Kiss tábornok u.2.), további információk pedig a 46/370-701 telefonszámon kérhetők.
